„Trendek a Borvilágban” szlogennel szerkesztették össze a programot az idén 12. alkalommal megszervezett Borkonferencia szervezői. A Dr. Nagy István agrárminiszter védnöksége alatt megszervezett eseménynek a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is a Budapest Music Center adott otthont. A konferencia során lényeges volt az új Nemzeti Bormarketing Stratégia bemutatása. Fontos eleme volt a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a robot technológia alkalmazási lehetőségeinek bemutatása, meg természetesen az idei támogatási lehetőségek menetrendjének vázlata. A globalizáció átrendezte a világpiacokat, a hazai borászatok vagy önálló szigetek maradnak és elsüllyednek, vagy összefognak és életben maradnak. A konferencia súlyt fektetett az új trendek, ezen belül az alkoholmentes, illetve alacsony alkoholtartalmú borok bemutatására.
A rendezvény nyitó előadását Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke tartotta. Előadásában visszapillantást tett az elmúlt gazdasági esztendőre. A 2023-as esztendő borai – értékes minőséget képviselnek, ám termelési szempontból katasztrófa-közeli évjáratnak lehet minősíteni. A sűrű csapadék miatt nem volt szükség hozamkorlátozásra, hiszen a gombabetegségek elvitték országos átlagban a termés mintegy 30%-át. Napjaink valamint a közeljövő problémáit illetően Frittmann János kitért az előkészítési stádiumban álló üveg-visszaváltási rendszer kérdéskörére. Az előzetes rendszer-tervezet szabályai durván sértették volna a családi borászatok gazdasági érdekeit, ezért a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának heves tárgyalások során sikerült a rendelet hatályba lépését elodáznia a II. félév elejére, valamint módosíttatnia az eredeti elképzeléseket. Addig is még a rendelet folyamatos csiszolására van szükség Frittmann János szerint. Vannak biztató jelek, mint például az idei Országos Borversenyen rekordszámú nevezés érkezett. Viszont fontos tudni, hogy amíg az egyes borászatok a saját sokszínűségüket erénynek tekintik, addig ugyanez a külpiacokon hátrányt jelent országunk számára.
Borkonferencia – stratégia
Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos „Kutatás, innováció, mérés, – Nemzeti Borstratégia a gyakorlatban – címen tartotta meg előadását. Elkészült a Nemzeti Bormarketing Stratégia. A világ változik, élni kell a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a robot technológia eszközeivel. A borászatoknak azért kell sikereseknek lennie, hogy támogathatóak legyenek. A Nemzeti bormarketing stratégia célja egy működőképes rendszer kiépítése, kérdés hogy a borászatok maradnak-e önálló szigetek és elsüllyednek, vagy összefognak és életben maradnak. Fontos belátni, hogy nem egymással, hanem a világgal kell versenyeznünk, legfontosabb hogy saját pozícióinkat erősítsük.
Rókusfalvy Pál beszámolt munkacsoportjának az elmúlt évben folytatott munkájáról, és felvázolta az idei évre vonatkozó ütemtervet. Ennek
egyik hangsúlyos pontja az idei ProWein Düsseldorfban, ahol hazánk 40 borászattal képviselteti magát. A kedvező magyar – dél-koreai diplomáciai kapcsolatok eredményeinek köszönhetően idén új eseményként novemberben lehetőség nyílik a magyar borászatok dél-koreai bemutatkozására is.
Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág ügyvezető igazgatója, a Magyar Bankszövetség Agrár Munkabizottsága elnöke a Borászati stratégia egy új korszak hajnalán – Fókuszban a szemlélet-, és generációváltás címen tartott előadást.
Milyen stratégiára van szükség a borágazatban a megváltozott világpiaci helyzetben? Ez a kérdés, amire választ kell adnunk. Az Európa Unió lakossága folyamatosan csökken, míg a távol-keleti országoké emelkedik. A piac fókusza ennek megfelelően folyamatosan kelet felé fókuszálódik. Fontos a helyzet folyamatos értékelése, és a gyors reagálás a változásokra. A globalizáció eredményeként egyre kevesebb idő alatt egyre több váratlan esemény történik miközben a klímaváltozás állandó hatást gyakorol a termelésre is. Fontos ebben a helyzetben a csapatépítés, a kezdeti – egyes kiemelkedően jeles bortermelőkre épített stratégia – egy valamiféle „one man show” már nem működhet eredményesen, hiszen ezek a nagy egyéniségek kiöregedhetnek, kiválhatnak, munkájukat viszont folytatni kell. Fontos a marketing-stratégia, ám mindez csak akkor működhet, ha mögötte stabil és megkérdőjelezhetetlen minőség áll.
Borkonferencia – a támogatások
Az Agrárminisztérium képviseletében Tarpataki Tamás, az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár „Borágazati és borjogi aktualitások” témában tartott előadást.
Áttekintést adott a második félévtől bevezetendő DRS palack-kezelési szabályokról. Beszámolt az élelmiszeripart érintő fejlesztésekről, ezen belül a szőlő- bor ágazat tervezett finanszírozásáról, az ezzel kapcsolatos pályázati lehetőségekről. Felvázolta a Termelői Integrációs Szervezet (TISZ) előnyeit. Ez a rendszer több ágazatnál szép eredményeket tud felmutatni, az ebben résztvevő gazdák növekvő hasznot tudnak realizálni. Erre jó példákkal tud szolgálni leginkább a tejágazat. Borászatok számára is előnyös lehet ez a működési modell.
A konferencia súlyt fektetett az új trendek, ezen belül az alkoholmentesített, illetve alacsony alkoholtartalmú borok bemutatására. Talán sokakat meglep, hogy az alkoholmentes bor előállítását még az első világháború előtt szabadalmaztatták. Ez a patent a rüdesheimi Carl Junghoz fűződik, akinek bejegyezett szabadalma 1907-ből származik. A lényeg viszont az alkoholmentes borokkal kapcsolatban az, hogy ezekkel a termékekkel nem a borfogyasztókat kell megcélozni, hanem a bort nem ivókat. Azokat, akik autót vezetnek, vallási meggondolás alapján nem fogyasztanak alkoholt tartalmazó italokat, betegeket, várandós kismamákat, fiatalokat. Ez minden esetre jó hír az egészséges borfogyasztók számára is.
(Dékány Tibor)