Móri Ezerjó Nap

Idén május 16.-án immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Ezerjó Nap Móron. A Móri borvidék, az ország egyik legkisebbje, de erős, mert a termelők hite és közös munkája előre viszi őket. Hisznek abban, hogy kincs van a kezükben, az ezerjó, amely nevéhez méltóan tele van erénnyel, egy igazi, ezerarcú szőlőfajta. Erre az alkalomra hat móri borász fogott össze, hogy összerakják, amijük van, egy dobozba tegyék azt, amit az ezerjóról gondolnak, létrehozva a közösségi ezerjó borcsomagot.

Háromfajta magyar borkedvelő van: aki már ismeri az ezerjót, aki nem ismerte, de az elmúlt két évben, májusban, ha akarta, ha nem, belebotlott és megismerte, illetve vannak azok, akik most, a harmadik Nemzetközi Ezerjó Napon fogják megismerni. Az ezerjótermelők nem azt mondják, hogy ez a világ legjobb szőlője, de azt vallják, hogy igenis jó, izgalmas, van benne lehetőség, és csak annyit kérnek az „ezerjó-szüzektől”, hogy adjanak egy esélyt. Ha másért nem, azért, mert május 16-án ismét Ezerjó Nap lesz!

Ezerarcú szőlőfajta

Ez a harmadik május, amely – elsősorban a móri borászok összefogásának köszönhetően – az ezerjó szőlőfajtáról szól. Kicsi a Móri borvidék, az ország egyik legkisebbje, de erős, mert a termelők hite és közös munkája előre viszi őket. Hisznek abban, hogy kincs van a kezükben, az ezerjó, amely nevéhez méltóan tele van erénnyel, egy igazi, ezerarcú szőlőfajta. Készülhet belőle üde, szomjoltó könnyed fehérbor, lehet belőle izgalmas pezsgőt készíteni, hordóban érlelve komoly nagy borrá is kerekedhet. A késő őszt kivárva a töppedt ezerjó-szemekből különleges édesbor születhet, sőt már úgynevezett narancsbort is kóstolhatunk ezerjóból (itt természetesen a bornak csak a színe narancs). Fontos megemlíteni, hogy bár az ezerjó a Móri borvidék fő szőlőfajtája, Magyarországon még a Kunsági borvidéken is népszerű és egy kis területen Neszmélyben is megtalálható.

Alig ismerjük? Nem szégyen, a móriak segítenek!

A móri borászok természetesen nem akarják móresre tanítani azokat, akiknek még nem sok fogalmuk van az ezerjó szőlőfajtáról, épp ellenkezőleg. Gondoskodnak az „ezerjó-leckékről”, és a „zamatos tananyagról” is.

– Ezer jó (de legalábbis jónéhány) ezerjó-ajánlat a Borkallertől

Szabó Hajnalka, azaz a Borkaller Facebook-oldalát érdemes beköveti, májusban ugyanis időről időre felbukkan majd egy-egy (vagy több) móri ezerjó, amelyeket Hajni a maga közvetlen módján mutat majd be nekünk. És hogy miért kalauzol minket Hajni olyan szívesen? „Mindig csodálom a lelkesedést és az elhivatottságot, amikor borászok kiállnak egy-egy szőlőfajta mellett, főleg, ha az egy kevésbé ismert és elismert fajta. Amikor elkezdtem borokkal foglalkozni, ha körülöttem bárkitől megkérdezték volna, hogy milyen borokat szeret, nem biztos, hogy az első ötvenben megemlítették volna az ezerjót. Az elmúlt években viszont kóstoltam izgalmas ezerjókat, és engem is elkezdett érdekelni, hogy a borászok mit tudnak belőle kihozni. És persze a nevét is imádom!”

– Zamatos tananyag – azaz itt az első móri közösségi borcsomag!

6 móri borász – az egészen kicsitől az egészen nagyig – fogott össze, hogy összerakják, amijük van, egy dobozba tegyék azt, amit az ezerjóról gondolnak. A dobozban a következő borászatok ezerjói találhatók:

– Csetvei Pince, Raw/ka Ezerjó, amforás, száraz, 2022

– Eisenberger Pince, Ezerjó, reduktív, félszáraz, 2022

– Spontán Pince, Ezerjó, hordós, száraz, 2021

– Paulus Borház Mór, Ezerjó, reduktív, száraz, 2021

– Végh-Tomcsik Családi Birtok, Ezerjó, hordós, száraz, 2020

– Frey Pince Mór, Ezerjó, töppedt, édes, 2018

A közösségi ezerjó borcsomag a https://csetveipince.hu/product/kozossegi-ezerjo-borcsomag/ oldalon vásárolható meg 18 999 Ft-ért (+ futárköltség, de személyes átvétel is lehetséges).

Főzzünk ezerjóval, ezerjóhoz!

Mór emblematikus étterme, a Michelin ajánlású Öreg Prés Étterem ott van az ország legjobb éttermei között (Dining Guide Top 100 étterem 2022). Volenter István chefnek természetesen van ötlete bőven, hogy mit adjon ezerjó mellé, most azonban a mester a Móri Hegyközséggel közösen arra buzdítja a lelkes amatőröket is, hogy főzzenek, süssenek – vagy legalább rakjanak össze egy érdekes szendvicset – egy palack ezerjó által inspirálva. A feladat tehát egyszerű:

– fogj egy palack bármilyen ezerjót,

– kóstold meg a bort,

– készíts hozzá valamit,

– fotózd le az ételt a borral,

– küldd el a fotót és az étel rövid leírását az info@hungarianwines.eu email címre.

Az Ezerjó Nap szervezői a fotókat folyamatosan teszik fel az Ezerjó Nap Facebook-oldalára. Akinek az Ezerjó Nap Facebook-oldalra kitett ételfotója a legtöbb like-ot gyűjti 2023. május 16-án délig, az egy 20 000 Ft-os 2 fős vacsorát nyer a móri Öreg Prés Étterembe, mellé egy palack borral, ami természetesen ezerjó lesz. Minél hamarabb érkezik a fotó, annál több idő lesz a like-gyűjtésre!

Ihletért érdemes felkeresni az ezerjonap.hu oldalt, ahol többek között Havas Dóra, Nábelek Zsófi és Mogyorósi Donát receptjei találhatók.

Ki az az Ezerjó Elza?

Herczeg Ágnes borszakértő és Machán-Csetvei Krisztina móri borász együtt alkották meg az ezerjó meséjét, íme:

„Ezerjó Elza dolgos vidéki asszony, akivel a Bakony és a Vértes között Móron vagy a Kunsági borvidéken találkozhatunk a leggyakrabban. Szép, teltkarcsú alakja, szőkésbarna haja minden korosztály tekintetét magára vonja, megjelenése tiszteletet parancsol. Sajnos nehéz természete van. Nem szereti, ha nem kapja meg a kellő tisztelet és figyelmet. Ilyenkor nagyon éles és durva hangnemben tud megnyilvánulni. Azok számára viszont, akik igazán ismerik, szeretik és tényleg törődnek vele, a világ legtündéribb teremtése. Ha korán ébred, könnyen kerül pezsgő hangulatba. Ilyenkor nevetgél, viccesen-kedvesen csipkelődik. Ünnepi alkalmakra selyembe és bársonyba öltözik. Haját kontyba fogja, és csak úgy sugárzik belőle az elegancia. A legszebb nap számára minden évben a május 16., amikor barátai szerte a világban összegyűlnek, és megünnepelik áldásos munkáját. Csatlakozz hozzájuk te is, ha van kedved!”

(A rajz megalkotója: Gyatyel-Antal Réka)

 

Keresd a matricát!

Az Ezerjó Napot idén is sok borszaküzlet, borbár és étterem népszerűsíti. Különlegesen jó ajánlatok, csak most pohárral is kóstolható ezerjók, ezerjó mellé komponált fogások – minden előfordulhat azok mögött az ajtók mögött, amelyeken ott díszeleg az Ezerjó Nap matricája.

És hogy miért nemzetközi? Mert már nemcsak itthon kaphatók remek ezerjóink, hanem többek között Belgiumban, az Egyesült Királyságban, sőt még az Egyesült Államokban is. Aki szeretne külföldi ismerőseinek bemutatni az ezerjó szőlőfajtát, annak segítségként ott az ezerjonap.hu angol felülete.

 

További információ és interjúkérés

Csetvei Krisztina
csetveikrisztina@gmail.com

Tel.: +36 20 316 8551

ezerjonap.hu

facebook.com/ezerjonap

instagram.com/internatonal_ezerjo_day/