Badacsony New Yorkban tizenkettedszer

Egy tucatnyi alkalom az már szinte történelem, a Badacsony New Yorkban borvidéki seregszemle most már biztos lábakon álló, hagyományokkal rendelkező sorozat, fontos pillére a Badacsonyi Borvidék egész évet átölelő programsorozatának. Kezdődik az év a január elsején az Újévi Csobbanással, zárul december 2.-án a Forraltbor Főzőversennyel, és persze közben oly sok rendezvénnyel, borkóstolóval, bortriatlonos hétvégével. Badacsony napjainkban már egész évben hívja, várja, foglalkoztatja rajongóit.

Csaknem negyven kiállító a jól ismert és szeretett zamatokkal, díjnyertes borokkal, meg persze jó csomó meglepetéssel. Ez várta az érkezőket, akik már nyitáskor sorban álltak a nagy múltú szálloda klasszicista csarnokában a belépésre várva. Nyilván negyven borászat mindegyikének bemutatására nincs mód egy rövid kis írásban, amiben az ember igyekszik a bemutató hangulatát megragadni. Így aztán kénytelenek vagyunk szombat délutáni látogatásunk legmegragadóbb epizódjait feleleveníteni.

A Badacsonyi borvidék jelenleg talán rangidősnek nevezhető borásza Borbély Tamás – az Év Bortermelője 2020 cím kitüntetettje, az egyetlen, aki ezt a címet a borvidékről elnyerte. Egy Bácshegyi Olaszrizling csábításának nem lehet ellenállni. És valóban fenséges, lenyűgöző azzal a kis krémességgel, ami a pincészet hordóhasználatának kifinomultságából származik. De aztán a többi szépség sem kihagyható, amiből a 2019-es Gyula Papa Rajnai Rizling, meg az ugyancsak 2019-es Karós Badacsonyi Olaszrizling limited selection vitte a pálmát. A borászat minden bora a fajta és a termőhely nagyszerű találkozásáról szól, amit kiegészít a tökéletes hordóhasználat. A Borbély család által használt 500 literes hordók ideálisaknak tűnnek ahhoz, hogy a borvidék borainak szépségét prezentálják.

Örömet okozott, hogy a MATE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete is jelen volt az eseményen, Zenit, Zeus, Furmint, Kéknyelű boraik a fajták jellegzetességeit tudták bemutatni. 2016-os késői Szürkebarátjuk maradandó élményt jelentett, ugyanúgy, mint 2021-as Rózsakőjük. Milyen jó, hogy megmaradhatott a Badacsonynak az a néhány egész különleges fajtája, ami csak itt tud kimagasló élményt nyújtani. De ennek a fajtának hasonlóan magas színvonalú változata várta a látogatót szerencsére még több helyen is, így a Szent György-hegyi Szászi Pincészetnél, ahol már megszokhattuk, hogy a jól ismert míves grafikájú fekete-fehér címkéket színes kavalkáddal borított etikettű palackok váltották fel. Szerencsére azonban a minőség a régi, kiemelkedően a 2021-es Rózsakővel.

Istvándy Gergő és a Drágakő

Az Istvándy Birtok és Borműhely 2019 évjáratú Kéknyelű bora a 2020. évben AZ OSZÁGHÁZ BORA cím büszke tulajdonosa lett, ami természetesen nem véletlen, hiszen ebben a sajátságosan helyi műfajban a pincészet verhetetlen. Itt a 2021-es Kéknyelű Kék derű tételük volt kóstolható. De amit most mindenkinek meg kellett ízlelnie, az a Drágakő elnevezésű cuvée boruk volt, ami a Kéknyelű, valamint a Rajnai rizling fajták nagy egymásra találásának ünnepe.

Kovács Anti, és a káptalantóti Büttner Borászat remeke

A Németh Pince csupa 2022-es tételt hozott. Izgalmas, széles skálájú kínálatuk a Jázzzi gyöngyözőbortól az Olaszrizlingen, az újhordós Szürkebaráton, a válogatott szüretű Kéknyelűn, a Rajnai rizlingen keresztúl késői szüretű Ambróziáig igen szép és teljes skálát adott a termőhely értékeiről. A Sabar Borház termékei közül „Hercegföld” Rajnaijuk vitte a pálmát fehérboraik közül, ám szépen szólt 2020-as Cabernet Frankjuk is, bemutatva a kékszőlők létjogosultságát a borvidéken.

Persze minden tételt lehetetlen megkóstolni és felsorolni, ezek a New Yorkban vendégeskedő Badacsony meghatározó élményeit jelentették.  Az új felfedezések mellett jól estek a megszokott zamatok a Laposa Pincészetnél, a Málik Pincénél, vagy a Szeremley Birtoknál.

A Villa Sandahl is az utóbbi időszak legkörülrajongottabb pincészetévé lett. Rajnai Rizling „Rabbit Periscope” 2017-es évjárata lett a Magyar Borszakírók Köre által alapított Magyar Bor Nagydíj 2020 évi fehérbor kategória győztese.  Ugyanilyen sikert arattak a Magyar Sommelier Szövetség köreiben azzal, hogy elnyerték tőlük a Par Excellence díjat legjobb termelőként. Most alkalom nyílt rá, hogy megkóstolhassuk a Villa Sandahl újabb évjáratait, a 2020 évjáratú Odyn’s horse-ot, valamint Freya’s Amulet-et. Ezek a tételek is méltó folytatását jelentik a korábbi kimagasló sikerű dolgozataiknak.

Von Beőthy János a Magyar Sommelier Szövetség elnökének, Slezsák Zoltánnak mutatja be 2020-as Hegyibeszéd házasítáást

Nem kihagyható természetesen a Von Beőthy Pincészet egy ilyen seregszemléből, különösen azért sem, mivel a Par Excellence egykori díjazottjáról van szó. Fehérborai mellett ő az, aki talán legelszántabban állt ki a borvidéken a vörösborok melletti elkötelezettségével. Folyamatos kutatásai során talált egy bikavér-leirást az 1800-as évekből, amit szimpatikusnak talált, lényege a savgerinc, selymesség, izgalom, és mélység létrehozása öt fajtából. Úgy gondolta, legjobb ha a savgerincet a Kékfrankos, a selymességet a Pinot Noir, az  izgalmat a Syrah meg a Kadarka, míg a mélységet a Merlot hozza. Ebből az öt fajtából legelőszőr 2001-ben készült el a házasítása, ami a büszke Kurucvér elnevezést kapta, lévén hogy ott van birtoka felett a Csobánc vára, ami a kurucoké volt valaha. A bemutatón a 2018-as Kurucvér minden szépségét megmutatta házasítási elméletének.

(DékányTibor)