Magyarok miatt telt meg a terem a Vinitaly utolsó napján

A Vinitaly utolsó napján, április 5-én a vásár zárása mellett a magyar kiállítók egy óriási érdeklődésre számot tartó előadást, és egy különleges ebédet is maguk mögött tudhattak. Az előadás jelentőségét és vonzerejét jól szemlélteti, hogy bár a kiállítás utolsó napjára, fizetős részvétellel került meghirdetésre, mégis teljesen megtöltötték az előadótermet az érdeklődők.

Mathiasz Janina, aki a Veronai Vásár egyik vezetőjeként dolgozott az elmúlt 30 évben megerősítette, hogy az utolsó nap, ráadásul az ebéd közeli időpontok, mindig kockázatosak az előadások tekintetében. Az érdeklődőket azonban sem ez, sem a belépő nem tudta eltántorítani a magyar kiállítók által tartott előadástól. A bemutatót Bozzai Zsófia, a Bor és Piac főszerkesztője, előadása nyitotta meg, Magyarország borpiaca és a két borvidék rövid ismertetésével.  Majd először az Eszterbauer Pincészet szerepelt 3 kiváló vörösborral és a birtok bemutatásával, ezután a Grand Tokaj vette át a stafétát és nyújtott páratlan kóstolót a résztvevők számára. A számos aszú mellet meglepetésként egy natúr esszenciát is felsorakoztattak záró tételként..

A kóstolóval egybekötött előadást a Grand Tokaj képviselői kiváló élményként minősítették, tekintettel a hatalmas érdeklődésre, hiszen az utolsó nap délben kóstolót tartani igazi kihívás. Ennek ellenére tele volt a terem, és mindenki nagy figyelemmel kísérte akár a borvidék akár a borok bemutatását. Ezt követően rengeteg kérdést is kaptak, így az egész esemény nagyon kellemes meglepetés volt számukra.

Az Eszterbauer borászatot képviselő előadók értékelése szerint az eseménnyel kiváló lehetőség nyílt a borászat, ezzel együtt pedig a szekszárdi borvidék, illetve borvidék méltó borainak bemutatására. A közönség amellett, hogy nyitottak voltak a magyar vörösborra, a színes, átfogó tájékoztatást nyújtó előadást is igen hálásan fogadták. Nyilvánvalóan a cél nem is az volt, hogy felvegyék a versenyt Tokaj nemzetközi hírnevével, így aztán bátran összpontosíthattak saját értékeik, termékeik és nevük bemutatására, ami bizonyosan meghálálja magát a későbbi külföldi értékesítések során. 

Az előadást követően a kiállítókat és a szervezőket Mathiasz Janina meghívta egy olyan ebédre a Fiera Verona berkeiben, melynek fogásait – immár rendhagyó módon – Itália jövendő Michelin-csillagos séfjei állítottak össze. Az ebédnél jelenlévő hivatásos sommerlier-k kínáltak-választottak borokat a fogásokhoz. Nem véletlen, hanem Janina szervezésének és kapcsolati tőkéjének köszönhető, hogy az egyik legjobb sommelier foglalkozott a vendégekkel, aki bizonyos fogások mellé akár többféle bort is fogyasztásra kínált. Janina felejthetetlen személyisége tette még emlékezetesebbé az ebédet, melynek végeztével a közös beszélgetés sem maradhatott el a kiváló sommelier-vel.

Hajdu Ferenc