Vinitaly 2023: üzlet és nemzetköziesedés

A Vinitaly 2023-as kiadása fontos célokat tűzött ki maga elé: a vásár még nemzetközibbé tétele mellett olyan témákat is érintenének, mint a fenntarthatóság, a design és a kisüzemi bortermelés.

Az április 2-5. között Veronában megrednezendő Vinitaly az 55. esemény lesz a rendezvények sorában, és a szervezők telve vannak optimizmussal. Ez elsősorban annak szól, hogy a Covid-válság lecsengésével újra a borvilág egyik központi eseménye lehet a vásár, ahova számos országból érkeznek majd beszerzők és más szakemberek. Emellett az új vezetőség – Federico Bricolo elnök és Maurizio Danese ügyvezető – abban bíznak, hogy “könnyedebb, okosabb és hatékonyabb” kiállítást tudnak szervezni.

A vásáron az üzleti oldalra helyezik majd a hangsúlyt, és jobban elkülönítik majd a szakmabelieknek és a laikus érdeklődőknek szóló területeket. Megerősítik a “Kóstolj és vásárolj” formátumot is a beszerzők számára. A Vinitaly Plus digitális platform is a kereskedelmi kapcsolatok megerősítése irányába mozdul el, és lehetővé teszi a napon belüli találkozók megszervezését is. A friss trendekre adott válaszként a 16 – teljesen megtelt – kiállítási pavilon mellett külön helyszínt kap a “negyedik szín”, a narancsbor, helyet kapnak a kistételes, kiemelkedő minőségű “MikroMegaBorok”, az Organikus Csarnokban pedig a Vinitaly Bio kínálata, valamint a koktélművészet is.

A nagyközönségnek szóló Vinitaly and the City program március 31. és április 3. között zajlik majd. A történelmi veronai városközpontban kulturális események, prezentációk, mesterkurzusok, installációk, kóstolók, előadások és vezetett túrák kapnak majd helyet.

Maurizio Danese elmondta, hogy a következő két év során Olaszországban és világszerte is megerősítenék a Vinitaly márkapozicionálását. Idén egy korábban nem látott méretű marketingkampányt is folytattak az olasz bor népszerűsítésére, annak érdekében, hogy megerősítsék a kapcsolatot a beszerzőkkel, és középtávon növeljék a szektor bevételeit. A vásárt illetően az online és offline szolgáltatások mellett a logisztikát is meg akarják erősíteni. Idén a 2022. évinél 40 százalékkal több beszerző megjelenésére számítanak, köztük a tavaly távolmaradó kínaiak “nagy visszatérésére”.

A közvetlen üzleti lehetőségek mellett pedig a piaci információs és elemző szolgáltatásaikat is erősíteni kívánják.

A nemzetközi csarnokban megjelenik Magyarország, Franciaország, Libanon, Dél-Afrika, Santo Domingo, Portugália, Spanyolország, Ausztria, Argentína és Brazília, új kiállítóként pedig Örményország, Bulgária, Algéria, Tunézia és a Balkán Projekt (Macedónia, Albánia és Szerbia).

A Sol&Agrifood kísérőrendezvény fő témái az extra szűz olívaolajok, a kisüzemi sörök, a minőségi élelmiszer- és borkészítmények, valamint – idei újdonságként – a hard ciderek lesznek.

A designkiállításon a kóstolás és felszolgálás kellékei mellett pinceberendezéseket, bár- és éttermi bútorokat, valamint különleges csomagolási és ajándékcsomagolási megoldásokat is bemutatnak, emellett a nemzetközi csomagolásverseny díjait is a vásár keretében adják át.