Rekordot döntött tavaly a francia borok és szeszes italok exportja

A francia borok itt is dominálnak

A francia borok és szeszes italok exportja mennyiségben ugyan enyhén csökkent tavaly, értékben azonban 10,8 százalékos növekedéssel rekordra, 17,2 milliárd euróra nőtt a termelési költségek megemelkedése és a logisztikai problémák ellenére – közölte a francia borok és szeszes italok exportőreinek szövetsége (FEVS).

Az eladott mennyiség 3,8 százalékkal, a boroknál 6,6 százalékkal csökkent, így a palackozott italok árának növekedésével magyarázható a rekordbevétel, elsősorban a champagne és a grand cru borkülönlegességeknek köszönhetően.

Az ágazat kereskedelmi többlete 15,7 milliárd euró volt, 2021-hez képest 10,3 százalékkal emelkedett.

César Giron, az FEVS elnöke az Európa egyik legjelentősebb borkiállításán, a párizsi Vinexpón tartott sajtótájékoztatóján „kiváló teljesítménynek” nevezte a tavalyi rekordforgalmat, aminek köszönhetően az ágazat a második legjelentősebb kereskedelmi többletet termelt Franciaországban az űripart követően.

„A francia borok és szeszes italok továbbra is hódítanak a határainkon kívül, még akkor is, ha a 2022-es növekedés elsősorban az áremelkedésnek tudható be” – emelete ki César Giron, aki elégedetten beszélt arról, hogy az ágazat képes feldolgozni a termelési költségek emelkedését.

A borok exportja 11,6 milliárd eurós bevételt termelt, ami 10,2 százalékos emelkedés egy év alatt, míg más szeszes italok külpiaci eladásának 5,5 milliárd eurós forgalma 11,6 százalékkal haladta meg a 2021-est.

„Exportunk 75 százaléka az Európai Unión kívülre irányul, ami a piacok nyitásának népszerűsítésére és kétoldalú megállapodások aláírására kell, hogy ösztönözzön” – hívta fel a figyelmet az ágazati vezető.

A FEVS-t tömörítő 550 vállalat bonyolítja le a külföldi eladások 85 százalékát. A 6,6 százalékkal, csaknem 10 millió rekesszel kevesebb eladott palackozott bor „hatalmas” csökkenést jelent César Giron szerint. A 2021-es „katasztrofálisan” alacsony termelés – a tavaszi fagyok és a heves nyári esőzések után – az exportképességet csökkentették, és a geopolitikai feszültségek, illetve a logisztikai problémák is nehezítették az exportálást.

A francia borok és szeszes italok legfőbb külföldi piaca továbbra is az Egyesült Államok, ahova az eladások negyede irányul. Tavaly 4,7 milliárd euróval, mintegy 14 százalékkal nőtt ezen a piacon a forgalom, jóllehet az eladott mennyiség 5 százalékkal csökkent.

(Forrás: MTI)