Dóka Éva Pincészet az Ősszel is Balatonon

Osszel is Balaton Doka Eva fotoBozzaiAttila ATI6836 8

November ötödikén sikeresen lezajlott az Ősszel is Balaton sétáló borkostoló és mesterkurzus, az eseményről elkészült kisfilmet itt tekinthetik meg. Az eseményen alkalmunk volt a kiállító borászokkal beszélgetni, ezúttal Dóka Évával, a Zalaszentgróton található Dóka Éva Pincészetének társtulajdonosával beszélgettünk. 

Milyen volt az idei évetek?

A Zalában is készült egy riport rólunk, ott is elmondtuk, hogy hála Istennek, júniusban szinte folyamatosan esett. Tulajdonképpen végigszámolva a napokat összesen négy nap volt, amikor nem esett. Júliusban és augusztusban természetesen nálunk is szárazság volt, de szerencsére a júniusi esőzésekkel kihúztuk augusztus végéig.

Jellemző nálatok a klímaváltozás miatt a fajtaváltás, a kékszőlőre való áttérés vagy a rezisztens fajtákkal való kísérletezés?

Egyelőre semmi ilyesmi nem jellemző, vannak új fajtáink: Kékfrankosból próbálkoztunk most, egész fürtös erjesztéssel bort készíteni. Tehát kisebb újdonságokkal kísérletezünk.

Hogyan alakul nálatok a borturizmus?

Szeretném, ha jönnének, és megismernék, hogy milyen gyönyörű Zala, de azért a nyári Balaton turizmusa megterhelő is tud lenni.

 

A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.

VEB