Újjászületés a Pajzos Tokajnál
A Pajzos Tokaj november 24-én rendhagyó borkiállítás keretén belül mutatta be új arculatát és megújult márkáját. A Bárkert Bistroban rendezett egyórás pop-up kiállítás a Palingenézis,…
A Pajzos Tokaj november 24-én rendhagyó borkiállítás keretén belül mutatta be új arculatát és megújult márkáját. A Bárkert Bistroban rendezett egyórás pop-up kiállítás a Palingenézis,…
Tornai Endre születésének 100. és a Tornai Pincészet alapításának 75. évfordulóján A Tornai Pincészetben december 3-án rendezik meg huszadik alkalommal az András-napi Bormester Találkozót. A…
Szeptember és október folyamán lezajlott a szüret, hova összpontosul most a munka? Így igaz, végeztünk szerencsére szépen a szürettel, a munka tehát a szőlő után…
Az Európai Parlament (EP) kedden nagy többséggel jóváhagyta az uniós Közös agrárpolitika (KAP) reformját, amelynek célja, hogy a mezőgazdaság zöldebb, méltányosabb, rugalmasabb és átláthatóbb legyen.
A Nyikos István borakadémikus által szervezett Borászportré sorozat októberi vendége Polgár Zoltán villányi borász volt, az 1996-os esztendőben az “Az Év Bortermelője” cím tulajdonosa. A…
A korai tőkeelhalás betegségcsoport tagjai nagy kihívást jelentenek a szőlő- és borágazat képviselőinek. Ebbe a csoportba azokat a szőlőnövényt sújtó gombás betegségeket soroljuk, melyek közvetlenül…
A Vidékfejlesztési Program keretében 5 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című felhívásra 2021. november 17-től benyújthatók a pályázatok – közölte…
A gazdák csak 12 százalékának van elvi kifogása a biogazdálkodás, mint művelési forma ellen, ugyanakkor sokaknál további feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy elkötelezzék magukat ebben…
Október végén Schieber Anita meghívására Szekszárdra látogattunk, a Schieber Borászat 2020-ban felépült modern birtokközpontjába. Dr. Schieber Anita Magyarország Legszebb Szőlőbirtokának tulajdonos-ügyvezetője. Anitának szülői, dédszülői vonalon…
Közösségi finanszírozással – kilenc borászat összefogásával – elindult az első Kadarka Nap kampánya. Míg 2008-ban még közel 600 hektár kadarka volt Magyarországon, a HNT friss…