Új elnöke van a Burgundiai Bortanácsnak
Március végén Frédéric Drouhin-t választották a régió bortermelőit és -kereskedőit tömörítő BIVB élére.
Március végén Frédéric Drouhin-t választották a régió bortermelőit és -kereskedőit tömörítő BIVB élére.
A tavasz érkezéséről, újranyitásról, a természet ébredezéséről beszélgettünk Borbély Tamással. Bármilyen lassan ért is véget az idei telünk, úgy tűnik, végre kezdődik az újjászületés időszaka.
Két nagyarany – a Pajzos Tokaj és Royal Tokaji egy-egy aszúja -, hetven arany-, öt ezüst- és két bronzérmet nyertek a magyar borászatok az idei…
A világ legrégibb ismert whiskyjét, egy üveg The Old Ingledew-t árvereznek el júniusban az Egyesült Államokban.
A Villányi borvidék két nagyszabású horvát-magyar együttműködési projekt megvalósítására nyert támogatást a 2020-as évben. A Wine Tour Across Borders fantázianevű pályázat a horvát és magyar…
A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál kissé szerényebb keretek között, de a több száz éves helyi hagyományokat követve április 24-én Szent György napján idén is bejegyezték…
Május utolsó napjáig kell benyújtaniuk az élelmiszerlánc-szereplőknek a 2021. évi felügyeletidíj-bevallásukat, melyet már jelenleg is teljesíthetnek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Április közepétől fiatal kollégájának, Tóth Sándornak adja át a kormányrudat a Vylyan Pincészet főborásza, Ipacs Szabó István. Az ismert szakember 22 éven át volt a…
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a magánszemélyeknél az év második felére halasztotta az idei kamarai tagdíj megállapítását és befizetését, a gazdálkodó szervezeteknek viszont 2021. június…
Napjainkban egyre több üveghulladék keletkezik, ami többszöröse a korábbi évtizedeknek. Magyarországon ez a szám évente mintegy 100.000 tonna csomagolási üveg. Hozzávetőleg 5%-ra bővült az üveghulladék…