Franciaországban idén megugrott a borexport, de rekordalacsony lesz a termelés

A francia borok és szeszes italok exportja 2021 első felében kiemelkedően magas volt, és több piacon is meghaladta a koronavírus-járvány előtti szintet, az idei bortermelés azonban az áprilisi fagyok és a heves nyári esőzések miatt várhatóan rekordalacsony lesz.

„A még mindig bizonytalan nemzetközi helyzetben a francia borok és szeszes italok exportja az első fél évben 42,8 százalékkal megugrott (2020 első fél évéhez képest), 7,25 milliárd eurót ért el” – olvasható a francia exportőrök szövetségének (FEVS) közleményében. „Ez látványos javulás, de erősen viszonylagosan kell kezelni, mert a 2019-es évhez képest csak 8,6 százalékos a növekedés” – tette hozzá a szervezet, emlékeztetve arra, hogy 2020 első felében a koronavírus-járvány miatt egymást követték a lezárások, a bárok és éttermek bezárása, és a légiforgalom hirtelen leállása. A 2019-es forgalomhoz képest mért javulás mennyiségben is 3,4 százalékos emelkedést jelent.

Nicolas Ozanam, az FEVS igazgatója az AFP francia hírügynökségnek elmondta: nehéz egyértelmű következtetéseket levonni ebből a növekedésből. Egyrészt mert az első fél évben, 2021 márciusában felfüggesztették a francia borokkal szembeni amerikai szankciókat, másrészt pedig a piacok újranyitásának időszakát éljük.

A francia borok elsőszámú piaca továbbra is Észak-Amerika 2,3 milliárd eurós forgalommal Ázsia és az uniós tagállamok előtt, amelyek 1,7 milliárd eurót termeltek. Mindkét piac bővült, miközben az Egyesült Királyság felé stabil maradt a francia export, 679 millió eurós forgalommal.

Az amerikai szankciók felfüggesztése César Giron, az FEVS elnöke szerint nem oldja még meg a problémát. Véleménye szerint elengedhetetlen lenne, hogy Franciaország és az Európai Unió haladéktalanul és véglegesen megoldja a konfliktusokat, mert a borkereskedők nem tudnak úgy dolgozni, hogy közben Damoklész kardját érzik a fejük felett.

Az áprilisi „katasztrofális fagyok” és a heves nyári esőzések miatt a szakemberek attól is tartanak, hogy rekordalacsony lesz az idei bortermelés: az agrártárca előzetes becslései szerint idén 24-30 százalékos csökkenés várható a tavalyi évhez képest, az idei termelést 32,6 és 35,6 millió hektoliter közé várják.

A várható deficites szüret pedig nem túl kedvező az export lendületének megtartásához – vélte az FEVS vezetője, aki szerint a világkereskedelmet ráadásul logisztikai problémák is nehezítik.

(Forrás: MTI)