Birtoklátogatások 2021/8 Tringa Borpince
Némi szerencsével szörfözve a pandémia hullámai között tavaly is, idén is le tudtuk bonyolítani nagyszabású kezdeményezésünket, a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” c. pályázatunkat, méghozzá idén épp…
Némi szerencsével szörfözve a pandémia hullámai között tavaly is, idén is le tudtuk bonyolítani nagyszabású kezdeményezésünket, a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” c. pályázatunkat, méghozzá idén épp…
A korábbiaknál jóval célirányosabb növényvédekezés valósulhat meg a szekszárdi Bodri Pincészet Borászati Kft. (Bodri Kft.) által 343 millió forintból kifejlesztett szőlőbetegség-előrejelző és döntéstámogató rendszernek köszönhetően.
Hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén szokták megrendezni Szombathelyen a Savaria Történelmi Karnevált, a koronavírus-járvány veszélyei miatt és a város nehéz anyagi helyzetére hivatkozva azonban idén Savaria…
A koronavírus-járvány után szükségük van kormányzati segítségre a hazai szőlészeteknek és borászatoknak, amelyek a nehéz időkben is kitartó és kiváló munkával érdemelték ki a támogatást…
Augusztus 19-én egy unikális hangszer debütált a Villányi borvidék jóvoltából a Siklósi Várban. A boros palackok felhasználásával megépített BORgona a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. „Cross…
Mint korábban arról már itt beszámoltunk Siklóson augusztus 19-én tartották meg hazai borászok, borszakírók, boremberek részvételével a 4. Gettogether fesztivált. Ennek keretein belül jelentették be…
Ügyesen szörfözve a pandémia hullámai között tavaly is, idén is le tudtuk bonyolítani nagyszabású kezdeményezésünket, a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” c. pályázatunkat, méghozzá idén épp a…
A harmadik Pezsgőkonferencia egyik különlegessége, hogy messze nem csak a szakmának szóló programot kínál, hiszen már a napközbeni előadások is kóstolóközpontúak lesznek, a délután kezdődő…
Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős…
A hazai szőlő-bor ágazat koronavírus-járvány negatív hatásainak rövid és középtávú kezelése érdekében a vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról, valamint az állami bormarketing program forrásainak…