Komoly előadók, fantasztikus kóstolók a Pezsgőkonferencián

A harmadik Pezsgőkonferencia egyik különlegessége, hogy messze nem csak a szakmának szóló programot kínál, hiszen már a napközbeni előadások is kóstolóközpontúak lesznek, a délután kezdődő Pezsgőünnep pedig rendkívüli gasztronómiai és kulturális élményt kínál. Lássuk, hogy milyen programmal készülnek a szervezők!

A harmadik Pezsgőkonferencia már a plenáris részében is izgalmas, kóstolókkal tarkított programot kínál majd. Három masterclass keretein belül mutatkozik be a Kreinbacher Birtok, a Kárásztelek Pezsgőpincészet és a Sauska Pincészet; az ő munkájukon és italaikon keresztül keresik a résztvevők a választ arra a kérdésre, hogy, hogy jelenleg hol jár hazánk a világ pezsgőelitjéhez képest.

Nagyon izgalmasnak tűnik a Champagne Charles Heidsieck szakértőjének Maxime Watelet-nek a reserve borokról szóló előadása, de kiemelt érdeklődéssel várhatjuk a klímaváltozásnak is köszönhetően a világ élvonalába törő Egyesült Királyságban, a Gusbourne Birtokon tevékenykedő Charlie Holland gondolatait.

Az ezt követő kerekasztal keretein belül a felkért szakemberek majd a fő témára reflektálnak, hogy az ő nemzetközi tapasztalataik szerint hol tartunk, milyen úton juthat el Magyarország is a legjobbak közé. Bár már a rendezvény napközbeni része is a kóstolást helyezi középpontba, a délután kezdődő Pezsgőünnep még ehhez képest is rendkívüli gasztronómiai és kulturális élményt kínál: a vezetett champagne-kóstoló egyes tételeihez ugyanis a felkért séfek komponálják meg a menüt, amelyhez élőzene és a csodás etyeki szőlősorok biztosítják a tökéletes hátteret. Az ezt követő, az eseményt záró openbarban pedig egyénileg is végig lehet majd kóstolni a legjobb hazai és nemzetközi pezsgőket.

 

Tematika

 

Előadói szekció
 

Agrárminisztériumi Megnyitó – Köszöntőbeszéd

 

 

Előadások és kóstolók a legkiválóbb hazai és nemzetközi pezsgőházak, szakemberek részvételével:

(Az előadók listáját a szervezés ütemében folyamatosan töltik fel)

***

 

Kreinbacher Masterclass

 

Prisztavok Zoltán

Kereskedelmi és marketing vezető, Kreinbacher Birtok

Pezsgő és csúcsgasztronómia

 

Maxime Watelet

Export Manager Europe, Champagne Charles Heidsieck

Réserve wines through the eyes of Champagne Charles Heidsieck

Réserve borok a Champagne Charles Heidsieck szerint

 

Charlie Holland

(Head Winemaker / főborász, Gusbourne Estate):

Best practice of British winemaking

A brit borkészítés legjobb példái

 

Carassia Masterclass

 

Kovács Zoltán

társtulajdonos, Kárásztelek Pezsgőpincészet

Bemutatkozó és birtokkóstoló

 

Sauska Masterclass (egyeztetés alatt)

 

Sauska Krisztián

tulajdonos, Sauska Pincészet

Bemutatkozó és birtokkóstoló

 

 
Kerekasztal szekció
 

Kerekasztal – Téma: „Magyar utak a világ pezsgőelitje felé”

 

Résztvevők:

 

Bányai Gábor Botond

a BORIGO alapító főszerkesztője, Borászok Barátja 2021

 

Csapody Balázs

a Kistücsök Étterem tulajdonosa, a Borászok Borásza alapítványának kuratóriumi tagja

 

Marczingós Zoltán

a Bor és Más alapítója, a francia borok kiemelkedő szakértője

 

Tüű Péter

kétszeres magyar sommelier bajnok, a Champagne Master-Level „highest honors” diploma birtokosa

 

Témavezető:

Rókusfalvy Pál

 

 
Pezsgőünnep
 

Champagne- és pezsgőkóstoló, csúcsgasztronómia!

 

A konferenciát követően egy minifesztivál keretein belül hozzuk el Champagne és a hazai pezsgővilág remekeit. A kóstolók mellé az italokhoz komponált, mennyei ízeket kínál Litauszki Zsolt (kreatív séf, BDPST Group) és Fülöp Zoltán (séf, Rókusfalvy Fogadó), hogy hangulatos zene mellett élvezhessük a naplementét az etyeki szőlős környezetben.

 

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

www.pezsgokonferencia.hu

Facebook