Elkezdődik a Tokaj-kör kerékpáros útvonal megépítése
Elkezdődik a Tokaj-kör kerékpáros útvonal első, 6,7 kilométer hosszú ütemének kivitelezése – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.
Elkezdődik a Tokaj-kör kerékpáros útvonal első, 6,7 kilométer hosszú ütemének kivitelezése – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.
Az Agrárminisztérium a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programja keretében 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az élelmiszeripari üzemek kisléptékű fejlesztését célzó pályázatot – közölte Nagy István…
A Mátrai Hegyközségek Nonprofit Kft. borpromóciós pályázata több, mint 21.000 euró támogatásban részesült az Agrárminisztérium Borok promóciója az Európai Unió területén című programja keretében. A…
A magyar gazdáknak alkalmazkodni kell az őket körülvevő környezet gyors változásaihoz – hangsúlyozta a köztársasági elnök a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva című rendezvényen elmondott…
Szerkesztőségünk részéről mi is túl vagyunk a pandémián, igaz ugyan hogy májusra tervezett bortesztünk kissé átcsúszott a júniusba, de végre ismét együtt tesztelhettünk! Mint általában…
A Duna-menti borászatok együttműködésének fejlesztése a szlovák-magyar határmenti régióban (Dunavin) kisprojekt keretében Sopronban jártunk. Taschner Tamással, a „Traktorbuli” megálmodójával beszélgettünk, aki a borvidék ismertségén dolgozik. Egyszerre…
A koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szigorú intézkedések miatt más nehézségek mellett a borászati gépek, technológiai berendezések szállítása is több esetben csúszott, ezért az Agrárminisztérium egy újabb,…
A Bor és Piac szerkesztősége idén 10. alkalommal hirdette meg a versenyt. A nevezett birtokokat feltöltöttük a rendszerbe, most Önön a sor: szavazzon!
A Mátra újjászületőben 5 Dudás Borászat A mai Magyarország legmagasabb hegyvonulata által védett déli lejtőkön terül el a legnagyobb kiterjedésű történelmi borvidékünk. Itt a Mátraalján,…
Idén június 24-én kezdődik a BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.