Idén június 24-én kezdődik a BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
Magyarország egyetlen borturisztikai rendezvényének idei vendége a somlói borvidék lesz, a konferencián pedig részt vesz többek között Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, aki a borszabályozás változásairól, a bormarketing lehetőségekről tart előadást. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum igazgatója a szervezet borpromóciós terveit fogja bemutatni, a Magyar Turisztikai Ügynökség képviseletében Gál Zsombor a borturisztikai trendekről beszél majd, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pedig a rendezvény szakmai támogatójaként a bormarketinggel kapcsolatos terveket, döntéseket mutatja be.
A rendezvény lehetőséget ad a tárgyalásokra a borturizmus lehetőségeiről, a látogatók pedig megismerhetik a kiállító borvidékek, pincészetek, turisztikai szolgáltatók kínálatát.
A részvételt védettségi igazolványhoz kötik, és a létszámot is korlátozzák, ezért a szervezők az érdeklődőknek azt javasolják, hogy már most jelentkezzenek a rendezvényre.
(Forrás: MTI)