Számos területen hoz kedvező változásokat az új agrárrendelet

Több, régóta megújításra szoruló szabályozás, valamint az uniós jogharmonizáció megvalósítását szolgálja az Agrárminisztérium új rendelete. Az összetett jogszabályban megjelent módosításoknak köszönhetően például bővülnek a kistermelők piacra jutási lehetőségei és tovább csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei.

A 20/2021 (V.17.) AM rendelet hatályba lépésével az előállítók és a vásárlók régóta fennálló, közös igényei valósulnak meg. A kistermelők immár országszerte árusíthatják termékeiket a rendezvényeken, természetesen az élelmiszer-higiéniai feltételek betartása mellett, ugyanakkor a vágóhídon levágott haszonállatok húsa továbbra is csak a kistermelő saját gazdaságának helyén forgalmazható. Az új szabályozás alkalmazott foglalkoztatását is lehetővé teszi a kistermelők számára. A kiskereskedelmi létesítmények versenyképességének növelése, adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében pedig megszűnik a különengedélyezési eljárás, amely főként a kistelepüléseken működő üzletek számára jelent nagy segítséget.

A napokban megjelent módosítások könnyítést vezetnek be a növényvédelem területén is: minden EK-műtrágyát az első magyarországi forgalomba hozatalt megelőző bejelentést követően – az eddigi éves gyakoriság helyett – elegendő ötévente újra bejelenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál.

Az állatszállításokat megelőző vizsgálatok eltörlésével egyszerűbbé válnak az egy állattartóhoz tartozó telepek közötti állatmozgatások, csökkennek a hazai állattartók, állatszállítók adminisztratív és fizetési kötelezettségei. Életbe lép viszont a kiszállítás feltételeként a kötelező regisztráció azon tenyésztők esetében, akik kedvtelésből tartott állatok kereskedelmével foglalkoznak. Az illegális kutyakereskedelem visszaszorítása érdekében enélkül nem történhet állatszállítás.

(Forrás: AM Sajtóiroda, fotó: Fekete István)