Itt a Super 12!

A Magyar Borszakírók Köre ötödik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített fehér és vörös – száraz és félszáraz – borokat, amelyeket tagjai az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobbaknak ítélt „Super 12” listájukat. Az erre felkerültekből kiválasztottak továbbá egyet-egyet a Magyar Bor Nagydíj 2020 nyerteseiként, amelyek ezúttal a badacsonyi Villa Sandahl Rajnai Rizling Rabbit Periscope és a ménesi Balla Géza Feketeleányka Selection lettek, mindkettő esetben azok 2017-es évjárata.

.Ez egy egyedülálló verseny, ugyanis a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek megítélésük szerint  „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”, majd a legtöbb jelölést kapott borokat kétszer is bírálják, két bizottságban.

Christel Sandahl, a Villa Sandahl borászat tulajdonosa

A 2020-as „Super 12” listákon ezúttal összesen 13 borvidék képviselteti magát: a legtöbb borral (4-4) Villány és Szekszárd, valamint Tokaj (3), továbbá Badacsony,  Eger és Mátra (2-2).

 

A borok között 18 a fajtabor és 6 a házasítás. A szőlőfajták, amelyeket a fajtaborok készítéséhez a legtöbbször használtak: Furmint és Olaszrizling (4-4), Cabernet Franc (3) és Rajnai Rizling (2).  A házasítások esetében mindegyikben van Cabernet Franc és Merlot, amelyek mellett még további 6 világfajta és 2 hazánkban hosszú ideje művelt fajta (Kékfrankos, Kadarka) alkotja azokat.

 

Balla Géza, az Év Borásza 2019 cím tulajdonosa

A két listára az alábbi fehér és vörös borok kerültek (ABC sorrendben):

 

Balassa Tokaji Furmint Szent Tamás 2018 

Barta Pince KVG Furmint-Hárslevelű 2018

Demeter Zoltán Boda Furmint 2017

Dubicz Mátrai Superior Olaszrizling barrique 2017 

Figula Öreghegyi Olaszrizling 2017 

Györgykovács  Nagy-Somlói Olaszrizling 2018 

Kamocsay Ákos Hilltop Prémium Olaszrizling Sós-hegy 2017

Késa Birtok Rajnai Rizling 2018  

Kovács Nimród Nagy Eged Furmint 2015

Molnár és Fiai Mátrai Chardonnay 2019 

Pálffy Káli Királyi Olivin Furmint  2017

Villa Sandahl Rajnai R. Rabbit Periscope 2017 

 **********

Bakonyi Péter Siklós (Cabernet Franc) 2017  

Balla Géza Feketeleányka Selection 2017 

Günzer Tamás  Bocor Villányi Franc 2017 

Heimann Családi Birtok Barbár 2017

Heumann Pincészet Syrah 2015

Kiss Gábor Code (Villányi Franc) 2017 

Mészáros Pál Ohmerops Cuvée 2017

Pannonhalmi Főapátsági Infusio 2017

St. Andrea Igazán Egri Bikavér Grand Superior 2016

Vesztergombi Kékfrankos Porkolábvölgy 2017 

Vida Családi Borbirtok La Vida 2016  

2HA Szőlőbirtok Courage 2015

 A díjak (trófeák és oklevelek) ünnepélyes átadására a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is Debrecenben kerül sor, amikor majd a rendezvény megtartására a járványügyi rendelkezések lehetőséget adnak.

(MBK)