Szavaztak és bíráltak a borszakírók

A 2016 áprilisában megalakult, jelenleg 22 tagot számláló Magyar Borszakírók Köre úgy határozott, hogy „Super 12” elnevezéssel különleges borversenyt szervez.

A meghívásos verseny első körébe azok a fehér-és vörösborok kerülhettek be, amelyek a tagok szavazatai alapján 2016-ban „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”. (A borszakírók kizárólag olyan borokra adhatták voksukat, amelyek a verseny évét megelőző öt évjárat szőlőterméséből készültek, és maradékcukor-tartalmuk nem haladja meg a 12 g/l-t.)

Az eredetileg 18 magyarországi borvidékről és 3 határon túli területről származó 56 fehér- és 48 vörösbort tartalmazó lista három szavazati körben folyamatosan szűkült, és a minősítő kóstolóra a legtöbb voksot szerzett és így a „Super 12” listára került 12 -12 fehér és vörös kapott meghívást. A fehérek között Tokajt 6, Egert 3, Balatonfüred-Csopakot, Pannonhalmát és a határon túliakat 1-1, a vörösök esetében Egert, Szekszárdot és Villányt 3-3, a határon túliakat 2 és Etyeket 1 bor képviselte. (A teljes listát a mellékelten letölthető dokumentum tartalmazza.)

A vakteszten a Magyar Borszakírók Körének 12 tagja vett részt, akik két bizottságban, két körben, mindkét alkalommal más-más sorrendben kóstolták és értékelték a borokat. A versenyt az a bor nyerte, amelyik a legmagasabb összesített pontszámot kapta.

Magyar Bor Nagydíj 2016-ot fehérbor kategóriában a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet Szent Tamás Furmint 2013 bora, vörösbor kategóriában a Thummerer Pince Egri Bikavér Grand Superior 2012 bora nyerte.

A díjakat 2017. január 28-án a Déri Múzeumban, a Debreceni Borbarátok Egyesülete által szervezett ünnepélyes eseményen adják át.

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK: