Birtoklátogatások 2020/9 Dobogó Pincészet

Sikerült! Bár ahogy az egész világot, úgy minket is próbált lebénítani a járványhelyzet, ám végül győzött az élet, és nagy örömmel vágtunk bele az idei, immár kilencedik alkalommal kiírt „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” c. pályázatunk megszervezésébe. Olvasóink szavazatai alapján született meg idén is a legszebb pincészetek köre. Hogy mely kategóriában mely pincészetek kerültek a legszebbek közé, arról itt számoltunk be. A legszebbek legszebbjeit pedig szerkesztőségünk tagjaiból, valamint a SZIE szőlészeti és borászati tanszékeinek professzoraiból, emeritus professzoraiból, valamint az előző évben nyertes birtokok vezetőiből álló zsűri látogatja sorra, hogy végül megállapítsuk a végső sorrendet. Idei utolsó, kilencedik utazásunk során Tokajba látogattunk a Dobogó Pincészetéhez.

Együtt a Dobogó Borászat mediterrán kertjében

A Zwack család 1840-ben alapította likőrgyártó cégét, melynek vezérterméke az Unicum. A család a kommunista terror elől Olaszországba menekült, majd a rendszerváltás hajnalán, 1998-ban tért vissza Magyarországra. Zwack Izabella a család hatodik generációját képviseli, Toscana borvidékén nőtt fel, így a szőlővel borított domboldalak megkapó szépsége meghatározta alapvető orientációját. Mielőtt visszatelepült volna hazánkba, alaposan elidőzött a világ néhány jelentős borászatánál, így Olaszországban a Capezzanánál, Franciaországban a Drouhin Pincészetnél, Ausztráliában a Cullen Winery-nél, Új-Zélandon pedig a Daniel Schuster Winerynél, hogy átfogó ismereteket szerezzen a borkészítés technológiáját, és alapvető stílusjegyeit illetően.

A Mylitta palackban ugyanúgy hódít, mint annak idején Izabella nagynénikéjeként

A család 1995-ben alapította meg a Dobogó Pincészetet, a kezdetek a megfelelő birtokközpont kialakításával, és a szőlőterületek megszerzésével teltek. A Dobogó pince első említése 1869-ben történt, így nyilvánvalóan több száz éves múltra tekinthet vissza. A pince felett álló két egyszerű épület Bodonyi Csaba tervei alapján vált méltóvá egy korszerű, vonzó és esztétikus birtokközponttá. Ennek a központnak otthonos, mediterrán hangulatot sugárzó belső udvarában fogadott bennünket Domokos Attila, a borászat társtulajdonosa. A leanderek, a fügefa, citromfa körítésében az érkező már eleve nagyszerűen érzi magát, amit esetünkben kiteljesített a nagyszerű köszöntő ital, a 2018-as Úrágya Furmint.

A Dobogó Pincészet egy igazi tokaji gyöngyszem

A pince meglátogatása igazi meglepetéssel szolgált, hiszen a Zwack név hallatán az ember hajlamos arra gondolni, hogy egy ilyen nagy cégnél valószínűleg a technológia is nagyüzemű. A helyzet viszont ennek épp az ellenkezője. A Dobogó Pincészet egy valódi kézműves cég tündéri, tradicionális érlelőpincével, ahol nagy gondot fordítanak minden egyes hordóra. A dolog ott kezdődik, hogy eleve csak 36 hónapon át szárított dongákból készíttetik a hordóikat, melyeket aztán a használat során naponta átvizsgálnak, lemosnak, letörölnek, továbbá a hordókat hetente 2X színültig feltöltik az oxidáció kizárása érdekében. Palackozást követően minden egyes üveget legalább 10-szer gondosan kézbe vesznek, átvizsgálnak. A palackokon címkéin lévő információk olyan alaposak, hogy annak nincs párja a világon.

 

Domokos Attila, a társtulajdonos és borász

Aztán megérkeztünk az Izabella utcába, vagyis megnyílt egy 2015-ös Pinot Noir, majd jött a 2017-es Mylitta, és mi más zárhatta volna fenségesebben a borsort, mint a 2013-as 6 puttonyos aszú. De hogy mindezt még fokozni is lehet, azt egy korty natúr esszencia bizonyította, ami a nem is akármilyen habot jelentette azon a bizonyos tortán.

Együtt a Szent Tamás tetején

A terepjáró platóját is megtöltve jártuk körbe a birtokot Mád legjobb fekvésű hegyoldalain, ahol a Szent Tamás dűlőben 1 ha 2008-as telepítésű Furmint, a Betsekben 1 ha 40 éves Furmint – Hárslevelű – Muskotály, az Úrágya dűlőben pedig 2,5 ha Furmint mellett ½ hektár Pinot Noir ültetvényük van. A Dobogó pincészet termőhelyei a legszebb első osztályú mádi dűlőkben vannak, melyek fekvésük, ápoltságuk miatt esztétikai élményt is jelentenek. A borászat így a világ legjobb termőhelyeiről gondos kézművességgel a világ legszebb borait állítja elő. Minderre a Zwack Izabella – Domokos Attila tulajdonosi páros a legjobb garancia.

(DT)