Birtoklátogatások 2020/3 Tringa Borpince

Ahogy az egész világot, úgy minket is igyekezett lebénítani a pandémia, ám végül győzött az élet, és nagy örömmel vágtunk bele az idei, immár kilencedik alkalommal kiírt „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” c. pályázatunk lebonyolításába. Olvasóink szavazatai alapján született meg idén is a legszebb pincészetek köre. Hogy mely kategóriában mely pincészetek kerültek a legszebbek közé, arról itt számoltunk be. A legszebbek legszebbjeit pedig szerkesztőségünk tagjaiból, valamint a SZIE szőlészeti és borászati tanszékeinek professzoraiból, emeritus professzoraiból, valamint az előző évben nyertes birtokok vezetőiből álló zsűri látogatja sorra, hogy végül megállapítsuk a végső sorrendet. Idei harmadik utazásunk során Szekszárdra látogattunk a Tringa Borpincészethez.

A Tringa Borpince már kiírásunk első évében, 2013-is bekerült a legszebb tíz birtok közé. Akkor tökéletes volt a meglepetésünk, egy birtok valahol a természetben, a nagy semmi közepén! Egy szőlő-farm, ahonnan elképesztően szép körpanoráma tárul fel, és csak nyugalom, meg madárfütty övezi.

Több neves szekszárdi borászatnak van területe a Kerék-hegyen, de olyan, hogy maga a birtokközpont is ott legyen, az – néhány kisebb tanyától eltekintve – csak a Tringa Pincének adatott meg. A Kerék-hegy viszont elismerten az egyik legkiválóbb szekszárdi terület, hiszen ez egy gyönyörű fennsík, nem meredek, nehezen művelhető fekvés, itt mindig mozog a levegő, ezért az itteni szőlő sokkal kevésbé fogékony a betegségekre. Cukorfokban is 1-2 fokkal magasabb az átlagosnál az innen szüretelt szőlő, köszönhetően a borvidéki átlagnál lényegesen több napfényes órának. Amikor a környező völgyekben már az árnyék az úr, itt még akár két órán át süt a Nap. A talaj olyan mint Szekszárdon általában, löszös, agyagos, vörösagyagos. A világ legjobb vörösborai közül nagyon sok ilyen talajon terem.

A pincészet 2001-ben alakult kis családi vállalkozásként. Gál Antal és felesége – bár más szakmából indultak – meglátták a területet a fennsík észak-nyugati szélén, és beleszerettek. A birtok kialakítása nem volt könnyű feladat, a katlan oldalai meredekek, a régi telepítés korszerűtlen volt, így a munkákat a korábbi területek táblásításával, földmunkával, meliorációval kellett kezdeni, át kellett szabni a völgyet. De a siker nem maradt el. Gyönyörű látvány a birtok, esztétikusak és korszerűek a tereplépcsőkön kialakított teraszok szőlővel beültetve. Elkészült a birtok-központ is, alul a megfelelő méretű pince, felette vendéglátó szint terasszal, legfelül szobák, a borturizmussal számolva. Aki ide egyszer ellátogat, annak minden álma, hogy visszajöhessen.

A Gál család által kialakított birtok egybefüggő 7 hektáron gazdálkodik, további három-négy hektárról dolgoz fel szőlőt. A 225-280 m. magasságban lévő katlan a lösz talaj adottságaival kiváló terroir elsősorban vörösbort adó szőlők termesztésére. A birtok gerincét a 4 hektáros Kékfrankos adja, ami mellett nagyobb részt Merlot, Cabernet Sauvignon és Franc terem.

A területekben és fajtákban folyamatos az átrendeződés. Például a Gesztenyésben lévő ½ hektáros korábbi vegyes művelésű területüket idén ősszel fogják újratelepíteni P10-es Olaszrizlinggel, és korábban is átállítottak egy kerékhegyi táblát Cserszegi Fűszeresre. A Bence-völgy tetőn egy másfél hektáros területet Cabernet Sauvignon és Merlot részére telepítettek elő. A Porkoláb-völgyben idén fogják először szüretelni Syrah táblájukat, míg a Bödő-oldalon 700 tő Cserszegi Füszerest művelnek. A korábbi látogatásunkhoz képest a legtöbb módosulást a pince képe mutatta. Az eredeti pincejárat mellé egy másodikat is fúrattak, így mára kétágúvá bővült a rendszerük, ám mégis a legnagyobb változást a pince sterilitása jelenti. A teljes tárolóparkot lecserélték, rendszeres nagytakarításokat végeznek, teljes technológia-váltás, kímélő préselés, a levegő folyamatos tisztítása légáramoltató csírátlanítóval, ezek az átváltozás legfontosabb mutatói.

Mindennek motorja a borász-család második generációja, Attila, aki hamarosan kezébe veheti diplomáját a Szent István Egyetemen, és aki hatalmas energiával és szaktudással vette kezébe a kormányrudat.  Neki is nagy osztályrésze van abban, hogy a pincészet napjainkra teljes mértékben a profi kategóriába kűzdötte magát. Erről árulkodtak a kóstolt borok is, melyek a borvidék teljes spektrumát magas minőségben fedik.

(DT)