Átadták az újjávarázsolt Kincsem kastélyt

Hetvenöt éven keresztül pusztult Tokaj-hegyalja legszebben telepített épülete, a tolcsvai Kincsem kastély. Báró Waldbott Frigyes a millenium idején építtette a Palladio-Villákra emlékeztető kúriát a Kincsem dűlőn lévő 60 hektáros szőlőültetvényének tetejére, mely a második világháborút követően ebek harmincadjára került.  A pusztuló kastély felújítása 2014-ben kezdődött meg és most a pünkösdi hétvégén ünnepélyes körülmények között avatták fel. Így egy fontos objektummal bővült Tokaj Világörökség épített öröksége.

A második világháborút követő diktatúra a Waldbott családot elűzte az országból. A Kincsem kastély a folyamatos állagromlás évtizedeit élte meg ezt követően a rendszerváltásig, és még azon is túl, hiszen az épület privatizálását követően francia tulajdonba került, a tulajdonos idősebb úrnak azonban már az épület felkeresésére sem igen volt energiája, fia pedig egyáltalán nem járt Magyarországon.

Egy valódi Kinccsel, borturisztikai központtal bővült a Világörökség

A kastélyt a francia örökösöktől végül Matyasovszki Istvánnak sikerült megvásárolnia. Már szinte romosnak minősíthetővé vált ekkorra az épület, a nagyterem szarufáinak felét kiszerelték, kilopták, csoda hogy nem omlott be az egész emelet. Az épület további szétrablásának megakadályozása miatt első lépésként minden nyílászárót el kellett látnia vasrácsozattal, ekkor kerülhetett sor a további lépések végiggondolására.

Az épület teraszáról rendkívüli a kilátás

Most a pünkösdi hétvégén megtörtént a csoda, a kastély szebb lett mint valaha, és báltermével, szalonjával valamint négy vendégszobájával luxus-körülmények között várja látogatóit. A kastélyt a Kincsem Kastély Szőlőbirtok tulajdonosa, Matyasovszki István Tolcsva polgármesterével, Csoma Ernővel együtt avatta, és adta át a nagyközönségnek.  A polgármester úr boldogan jelentette be, hogy Tolcsva öt kastélyából már négy újjá lett varázsolva, ami nagy öröm a helybeliek számára, akik látták a jobb sorsra érdemes épített örökségük háború utáni pusztulását, és most végre megérhették, hogy egymás után kelnek ismét életre. Matyasovszki István nem mindennapi tettet vitt végre azzal, hogy megérezte ebben a lepukkant épületben a nagy lehetőséget, és minden energiáját beleadva újjávarázsolta a Kincsem dűlő koronáját, az egykori udvarházat.

Tolcsva polgármestere, Csoma Ernő Matyasovszki Istvánnal

Matyasovszki István 2012-ben szüretelt először a Kincsem dűlőn, akkor még máshol kellett termését feldolgoznia, ám a 2013-as szüret már az épület pincéjébe kerülhetett, melynek felújítása, rendbe tétele 2014-ben történhetett meg. Ez a hangulatos, 2×4 oszloppal boltívesen kialakított, mintegy 10 m. széles és 20 m. hosszú pince  egyaránt megfelel a műemlékvédelem, a célszerűség, és az esztétikum igényeinek. Természetes kőburkolat fedi a padozatot, a terméskőből épített oldalfalak dekoratívan lettek fugázva, míg a boltíves mennyezet fehér felületet kapott. Az épület mellett-mögött elkészült az önálló feldolgozó-, és erjesztőtér. Ennek a 140 négyzetméteres épületnek hármas funkciója van, 150 hektoliteres tartálytérrel rendelkezik, továbbá itt kap helyet az iroda és a labor, valamint a kastély fűtését biztosító kazánház.

A kastély valódi kincsét a pincéje rejti

Maga az épület restaurálása hosszú műemlékvédelmi tervegyeztetési procedúrák lezárását követően indulhatott meg. Ráadásul – ahogy Szűcs László építész tervező a megnyitó alkalmával elmondta – az engedélyeztetési eljárást épp akkor kellett lebonyolítaniuk, amikor a Műemlékvédelmi Hivatal decentralizálásra került, és épp senki nem tudta, hogy ki miben és hol illetékes.

A bálterem exkluzív rendezvények, esküvők színhelye lehet

A tervezés és kivitelezés során számos nehézség adódott, alig lehetett a lepusztult épületben eredeti nyílászárót találni, csupán két ablak maradt meg, amiről a mintát le lehetett venni. Találtak egy eredeti ajtó-részletet is, mely ugyan már többször át volt festve, ám egy rászögezett fedőlap alatt megtalálták az eredeti színét, így erről levezetve tudták visszaadni az újragyártott ablakoknak-ajtóknak a kastély eredeti színvilágát. 2018 tavaszán kezdődtek meg a kúria felújítási munkálatai, és a rendkívül igényes és pontos kivitelezést követően idén pünkösdtől már funkcionálhat az épület. Luxus belső tereivel, egyedi panorámájával, négy szobájával rendezvények, esküvők számára kiváló helyszínül szolgálhat. Az épület mostantól nyitva áll borturizmus céljaira is, vinotékája folyamatosan várja az érdeklődőket. Aki Tokaj-hegyaljára látogat, nem hagyhatja ki felkeresését!

Dékány Tibor