Borok a koronavírus idején

győző

A koronavírus kapcsán nehéz helyzetbe kerültek a bortermelők. Sokan a turizmusra, a vendéglátásra, a helyszíni értékesítésre alapoznak, az ő forgalmuk gyakorlatilag leállt. A legtöbb étterem és szálláshely bezárt, akik nem azoknak pedig újra kellett gondolniuk a működési feltételeiket. Vannak, akik az exportra alapoztak, ők sincsenek könnyű helyzetben most, és vannak, akiknek az áruházláncokban is kaphatóak a boraik. A bolti eladások hirtelen megugrottak, az olcsóbb árfekvésű borokból, de elképzelhető, hogy ez is csak egy átmeneti állapot.

Mi történik egy világjárvány esetén a borpiacon? Hogy reagálnak az emberek a veszélyhelyzetre? Mennyi bort fogyasztanak? Hogy rendeződik át a piac?  Hogy érint mindez egy balatoni bortermelőt? Interjú Dobosi Győzővel

dobosi pinceben P1120583 1

Hogy érint Titeket a jelenlegi válság?

A vendéglátás teljesen megállt, nem értékesítünk szálláshelyeket, nem tartunk borkóstolókat. Nagy szerencsénk, hogy van egy jól működő, bejáratott webshopunk. Bízunk benne, hogy a budapesti biopiac újra indul, ott szolgáltuk ki a budapesti vásárlók nagy részét. Úgy néz ki, hogy a piacokat újra kinyitják, hiszen a szabadtéri élelmiszervásárlás kevésbé fertőző, mint a beltéri. Online borkóstolókat nem tartunk, az nem illik a profilunkba és nem akarunk minden hullámot meglovagolni.

Miben rejlik a webshopotok sikere?

Ahhoz, hogy ez ilyen jól menjen kellett az, hogy nagyon régóta működjön és ismerjék a fogyasztóink. Egyébként a régióban rengetegen állnak át erre, naponta átlagosan hárman kérnek tanácsot az online értékesítésről. A fellendüléshez az is hozzásegített, hogy az emberek a jó ár-érték arányú borokat keresik, a klasszikus, és a prémium kategóriát kevésbé veszik.

Meg tudjátok tartani a munkaerőt?

A legnagyobb kihívás számunkra a munkaerőszervezés, néha túl sokan vagyunk, néha túl kevesen, ez teljesen hektikus.  Jelenleg egy új beruházáson dolgozunk – birtokközpont, pince, étterem és szálláshely épül. Kollégáinkat átcsoportosítottuk oda, így mindenki ott dolgozik, de nem kell elbocsájtanunk senkit az állandó alkalmazottaink közül ( 9 fő).

Mi a helyzet a szőlőben?

A szőlőművelés változatlanul megy, azzal nagyon jól haladunk. Készülünk a borokkal is, a palackozással is, szerencsére az összes alapanyagunk megvan hozzá, még pont mindent be tudtunk szerezni.

Ugyanúgy lepalackozzátok a boraitokat, ahogy a korábbi évjáratokban is?

Nagyon jó évjárat volt a 2019-es, rengeteg bort eladtunk, és mi mindig nagyon sokat adtunk a cash flowra, a prémiumtermékek a piramis csúcsán vannak, de számunkra nem az a legfontosabb. Szinte kiürült a pincénk, nemrég még azon aggódtunk, hogy elég lesz-e a borunk a szüretig. Nálunk ilyen szempontból nincs annyira rossz helyzet.  De sok termelőnél ez a felszínre hozta a bajt, ami évek óta üldözi, és nem vett róla tudomást. Mi mindig arra törekedtünk, hogy jó ár-érték arányú boraink legyenek, nem akartuk túlmisztifikálni, úgy láttuk, hogy erre van igény.  Mi sem a különlegesebb, szofisztikáltabb tételekből isszuk a legtöbbet, azokat különleges alkalmakra tartogatjuk.

dobosi haz P1120584

Milyen nehézségekkel szembesültetek?

Ugyanakkor a számlák a fiókban vannak úgy, hogy a bevételtől elestünk.  A téli holtszezon éppen véget ért volna, márciustól mindig tele vagyunk vendéggel, ez most elmarad.

Mi a jövőképetek ebben a nehéz helyzetben?

Bízunk benne, hogy ez a nehézség magával hoz pozitív változásokat is. Sok mindenben lehet jó, a cégeknek is, az embereknek is, a földnek is. Felértékelődik a mezőgazdaság is. Abban reménykedünk, hogy egyszer vége lesz, és júliusban elindul az élet. De sokmindent nem tudunk mondani, két hét múlva látnunk kell, hogy kifelé vagy befelé haladunk. Ha befelé, akkor az idei nyárra rányomja a bélyegét, ha stagnálást látunk, akkor van esély arra, hogy beinduljon a nyár. Az MTÜ-vel beszéltünk, ők is látnak esélyt arra, hogy idén nyáron legyen balatoni élet. A Régióban mindenkinek nagyon fontos a helyi értékesítés.