Íme az 50 legjobb magyar borász! De ki lesz a Borászok Borásza?

A március 6-i Borkonferencián kihirdették az 50 legjobb magyar borász névsorát. Ők ötvenen, 2020 legjobbjai másnap a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül tartották meg azt a szakmai kóstolót, amely alapján szavazni fognak és megválasztják maguk közül a Borászok Borászát.

A Borászok Borásza szavazási mechanizmus rendkívül egyszerű és letisztult: az elmúlt évek győztesei, a Borászok Borászai összegyűlnek és konszenzussal megalkotják az 50 legjobb magyar borász listáját. Innentől kezdve az „ötvenek” kezében van a döntés joga, mindannyiuknak egy-egy szavazata van két fordulóban. Az első szavazás alapján kialakul az öt főből álló döntő. Ezután újra szavaznak az ötvenek és ez alapján dől el, hogy az öt döntős közül ki lesz a Borászok Borásza.

2020 ötven legjobb magyar borászának névsorát, a díj alapítója, Rókusfalvy Pál hozta nyilvánosságra a március 6-i Borkonferencián. Március 7-én pedig a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül ők ötvenen (kiegészülve a korábbi évek győzteseivel) személyesen is találkoztak, megkóstolták egymás borait, és le is adták első körös szavazataikat (amely alapján kialakul az 5-fős döntő).

Ez a kóstoló a délelőtt folyamán szigorúan zárt körben zajlott, de a Borászok Borásza Kóstoló Kör délutánját nyilvánossá tették a szervezők és egy szűk körű meghívott vendég és jó előre regisztrált borkedvelő személyesen koccinthatott és kóstolhatott a legjobbakkal. Valóban rendkívüli, hogy a jelenlegi 60 csúcsborász (50 jelölt és a 10 korábbi győztes) egy helyen, rendkívül baráti, családias hangulatban kóstoltasson, és a várt hatás nem is maradt el: a rendezvény nagy sikert aratott a borászok és vendégek körében egyaránt.

Jelenleg tehát az elsőkörös szavazatok összesítése, ellenőrzése zajlik, tehát hamarosan az is kiderül, hogy kik jutottak a shortlistre. Amint kiderült a döntősök neve, a Borászok Borászát gondozó Vinum Praemium Alapítvány nyilvánosságra hozza azt. És hogy ki lesz a Borászok Borásza? Április 24-én kiderül!

Az 50 legjobb magyar borász 2020-ban:

  • Árvay János – Tokaji borvidék
  • Áts Károly – Tokaji borvidék
  • Balassa István – Tokaji borvidék
  • Balla Géza – Erdély és Partium
  • Bárdos Sarolta – Tokaji borvidék
  • Barta Károly – Tokaji borvidék
  • Bock József – Villányi borvidék
  • Bodó Judit – Tokaji borvidék
  • Bolyki János – Egri borvidék
  • Bott Frigyes – Felvidék
  • Bukolyi Marcell – Egri borvidék
  • Csetvei Krisztina – Móri borvidék
  • Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék
  • Eszterbauer János – Szekszárdi borvidék
  • Ifj. Gál Tibor – Egri borvidék
  • Gere Attila – Villányi borvidék
  • Heimann Zoltán – Szekszárdi borvidék
  • Homonna Attila – Tokaji borvidék
  • Horváth József “Ráspi” – Soproni borvidék
  • Ipacs Szabó István – Villányi borvidék
  • Karner Gábor – Mátrai borvidék
  • Kiss Gábor – Villányi borvidék
  • Konyári Dániel – Balatonboglári borvidék
  • Kovács Tamás – Balatonfüred-Csopaki borvidék
  • Laposa Zsófia – Badacsonyi borvidék
  • Légli Géza – Balatonboglári borvidék
  • Liptai Zsolt – Pannonhalmi borvidék
  • Losonci Bálint – Mátrai borvidék
  • Luka Enikő – Soproni borvidék
  • Malatinszky Csaba – Villányi borvidék
  • Maurer Oszkár – Délvidék
  • Mérész Sándor – Etyek-Budai borvidék
  • Mészáros László – Tokaji borvidék
  • Miklós Csabi – Móri borvidék
  • Molnár Péter – Tokaji borvidék
  • Nagy László – Badacsonyi borvidék
  • Pálffy Gyula – Balaton-felvidéki borvidék
  • Szabó Gyula – Balaton-felvidéki borvidék
  • Szászi Endre – Badacsonyi borvidék
  • Szecskő Tamás – Mátrai borvidék
  • Ifj. Szepsy István – Tokaji borvidék
  • Szilágyi László – Tokaji borvidék
  • Takler Ferenc – Szekszárdi borvidék
  • Thummerer Vilmos – Egri borvidék
  • Tiffán Ede – Villányi borvidék
  • Várszegi György – Nagy-Somlói borvidék
  • Vesztergombi Ferenc – Szekszárdi borvidék
  • Vida Péter – Szekszárdi borvidék
  • Franz Weninger – Soproni borvidék
  • Wille-Baumkauff Márta – Tokaji borvidék