Günzer Tamásé az Év Pincészete 2019 díja

Október 9-én ünnepség keretein belül vehette át Günzer Tamás az Év Pincészete díjat. A borászat névadó alapítója büszke arra, hogy pincészete ezzel a díjjal a borvidéken belül a Bock Pincészet és a Vylyan Pincészet által kijelölt magas színvonalat érte el – a díj odaítélői szerint. Egyben bízik abban, hogy a legutóbbi évek nyomán újra az érdeklődés középpontjába kerül hazánk mediterrán ékessége, Villány.

Az „Év Pincészete Magyarországon” címet 2002-ben alapította meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége a magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának értékelésére és elismerésére. A szakmai körök szavazatai alapján a díj egy olyan bortermelő gazdasági társaság kollektív teljesítményét díjazza, amely tevékenységével, a szőlőtermesztés, a borkészítés és értékesítés, valamint a borturizmus teljes vertikumában a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítését tartósan, eredményesen és magas színvonalúan szolgálja.

Günzer Tamásnak összességében 66 hektáros birtoka van a borvidéken, ebben a Bocor a legnagyobb egybefüggő területe a maga 16 hektárjával. Az Ördögárokban 2 hektár, a Kopárban további 1 ½ hektáron, ezen túlmenően mintegy 40 területi egységen műveli még a szőlőt.  A Bocor szűztermése 2011-re érett be, és már ebből dűlőszelektált prémium-bor készült, az első évjárattal beindult a Bocorból készített bordói házasítások sikerszériája. Ám minderre rálicitált a Bocorról 2012-ből kikerülő Merlot eredményessége, ami aranyat hozott el mindenhonnan, ahol csak indították, így a Vinagoráról, vagy akár a Mundis Viniről.

Az ünnepi programot Dlusztus Imre foglalta keretbe

A birtok büszkesége a Bocor dűlő. Az itt termett szőlő nagy minőséget adott a háború előtt, mint a villányi Ördögárok, az egri Nagy-Eged, vagy éppen a tokaji Hétszőlő, meg a Király dűlő szőlői. A tervgazdálkodás idejében, amikor a minőség szerepét kiszorította a mennyiség elsődlegessége, felhagytak művelésével, az elparlagosodott hegyoldalakat így mindenhol fokozatosan ellepte az akác. A Bocor dűlő kitisztításának a Günzer fivérek váltak a motorjaivá. A tereprendezés a fakivágásokat követően 2007-ben elkészült, 2008-ban kiépült a melioráció, ezt követően a telepítésekre 2009 tavaszán kerülhetett sor. Günzer Tamás a Bocorban kialakított 16 hektáros birtokán 2,30 x 0,75-ös térállással telepítette a szőlőjét, így nagyjából 5600 tőke került ki hektáronként. Alacsony kordonos műveléssel területén 1-1 hektáron Chardonnay, Kadarka, Pinot noir, Cabernet sauvignon, Shiraz, 2-2 hektáron Kékfrankos és Cabernet franc, 2,5 hektáron Merlot, míg 4 hektáron Portugieser terem.

Hangulati aláfestésről a Bacchus együttes gondoskodott

Günzer Tamás a minőség megszállottja. Szaktudásával, ambiciózusságával méltó folytatója az igényes villányi tradíciónak. Nem csoda, hogy ebben az évben megkapta az Év Pincészete elismerést. A díj átadására október 9-én került sor Villányban. Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte, hogy Villány egy kiváló borvidék kiváló borászokkal, amely folyton meg tud újulni, amit bizonyít a Villányi Frank, vagy akár a Villányi REDy innovációja. Jó helyre került a díj, valamennyi borász, borászat elé példaként állítható a Günzer Tamás pincészet, hangsúlyozta az államtitkár.

Zilai Zoltán gratulál Günzer Tamásnak

Günzer Tamás laudációja a Pécsi Borozó főmunkatársától, Győrffy Zoltántól hangzott el, aki rögtön az elején közölte: minden évben Günzer Tamást jelöli meg az „Év Bortermelője” díj elnyeréséhez, így nem kérdés számára, hogy ez a díj a legjobb helyre került. Günzer Tamás a villányi második generáció kiemelkedő tehetsége, aki az évek alatt szisztematikusan alakította ki birtokát. Aprólékosan megtervezett birtokszerkezettel, átgondolt hordóhasználattal a legelhivatottabban tudja megmutatni a villányi mélységeket. – mondta a főszerkesztő.

Ferencz Vilmos elsősorban az Újbor- és Sajtfesztivál szervezőjeként méltatta Günzer Tamás eredményeit. Mint mondta, Günzer Tamás volt az, akinek rozéja 2016-ban és 2017-ben is  Champion díjas lett, ez is jelzi hogy a díj méltó kezekbe került.

A díszes oklevél átadása

Riczu Tamás a pályatárs szemével mutatta be a díj nyertesét. Mint mondta, a céltudatos kitartás, a szaktudáson alapuló magabiztosság, a maximalizmus jellemző Günzer Tamásra, aki ma is ha kell, gumicsizmában dolgozik együtt munkatársaival. Az Év Pincészete díjat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége nevében Frittmann János, Zilai Zoltán és Kiss István adták át a díjazottnak. Zilai Zoltán kiemelte, hogy ennek a 2002-ben alapított díjnak csak o9lyen nyrtese lehet, aki sikeres a borágazat teljes vertikumában. A 9 fős grémium egyöntetűen Günzer Tamást találta a díjra megfelelőnek.

Günzer Tamás elérzékenyülten köszönte meg a díjat, és egyben köszönetet mondott családjának, akik mögötte, és mellette állnak csapatként, hogy minden szinten meg tudjanak felelni az aktuális elvárásoknak. Bock József, a Villányi Hegyközség Elnöke méltatva a kitüntetett munkásságát, elismerését fejezte ki részére azért, hogy kis szünet után ismét Villányra irányítja az érdeklődés reflektorát.

(DT)