Megjelent a Bor és Piac augusztusi száma

A Bor és Piac magazin 7–8. száma többek közt a borfogyasztás növelésének módjait járja körül. Ahogy Bozzai Zsófia főszerkesztő is írja: „Felmerül ismét a kérdés, hogy vajon hogyan lehetne rávenni arra az embereket, hogy más alkoholos italok helyett inkább a borospohár után nyúljanak. Hogyan növelhetnénk a borfogyasztást Magyarországon? Számos tanulmány született a témában, amelyek aktualitása nem csökken. Többek között az Ipsossal négy évvel ezelőtt közösen készített reprezentatív kutatásunk is, amely alapján arra az eredményre jutottunk, hogy az edukációra kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, és érdemes lenne minél több rendezvényen megjeleníteni a bort, nemcsak alkoholos italként, hanem a kultúra egyik elemeként.” Ehhez kapcsolódik a Bor és Piac magazin Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázata is, amellyel kapcsolatban immár a döntősök neve olvasható a lapban.

A tartalom röviden:

Ő MONDJA – Nagy & Nagy Borászat

NÖVÉNYVÉDELEM – Amit a biológia ránk kényszerít

SZŐLÉSZET – Kadar-kavalkád

BORÁSZAT – Érdekházasságok a bortörténelemben

BORÁSZAT – Pronektar®

MAZSOLÁZÓ – Friss egyveleg

REZÜMÉ  –A csökkentett alkoholtartalmú borok lehetőségei

BORMARKETING – Nem csak Zsigmond király kedvence

MAGYARORSZÁG LEGSZEBB SZŐLŐBIRTOKA 2019

BORELEMZŐ – Vulkanikus borok

BORPIAC – Zöldszüret, avagy stratégiai és piacszervezési hibák a magyar borágazatban

BORHISTÓRIA – A pápák bora, a borok pápája?

RENDEZVÉNYEK – 28. Budapest Borfesztivál

PORTRÉ – Maxime Belrepayre

 

A lap itt rendelhető meg kedvezményesen.