Hol a legjobb a street food?

Tavaly szervezték meg először és máris elindult a jelentkezés a következő Hungarian Street Food Awards-ra, amely keretében a legjobb hazai street food helyeket veszi górcső alá a szakmai zsűri és a szavazó közönség. A verseny keretében amellett, hogy a 8 kategóriában kiválasztják a legjobb magyar street food helyeket, az összetett első helyezett Malmőben képviselheti Magyarországot szeptember végén az európai döntőben. A jelentkezők még július 30-ig nevezhetnek a megmérettetésre, az eredményhirdetésre pedig szeptember 21-én kerül sor.

2017-ben neves nemzetközi újságírók, séfek és rendezvényesek hívták életre az év legnagyobb és legnívósabb európai street food versenyét, az European Street Food Awards-ot, amelyen a tavalyi évben már 15 ország képviseltette magát és első alkalommal Magyarország is ott volt a résztvevők között a Karaván és a Magyar Street Food Egyesület közös szervezésében megvalósult hazai döntőnek köszönhetően.  A folytatás nem marad el, idén is megszervezik a Hungarian Street Food Awards-ot, hogy a szakmai zsűri és a közönség döntsön a legjobb street food helyekről.

Bővült a szakmai zsűri

A szakmai zsűri új tagja lesz idén Járai Márk, aki a zenei karrierje mellett egyre aktívabban foglalkozik a gasztronómiával is. Mellette a tavalyihoz hasonlóan zsűrizik Bánlaki D. Stella, a Forbes gasztro rovatának vezetője és Papp Regina, a WeLoveBudapest főszerkesztője. A szervezők részéről Vad-Horváth Zoltán, a Street Food Egyesület elnöke vesz részt az értékelésben. „A tavalyi évben több, mint negyvenen jelentkeztek a versenyre, és már ott is látszódott, hogy vannak olyan eddig kevésbé ismert helyek, amelyekre érdemes figyelni. A Hungarian Street Food Awards számukra is lehetőséget adott, hogy megmutassák magukat a nagyközönségnek. Idén azt várjuk, hogy még többen megmérettetik majd magukat a szakmai zsűri és a közönség előtt” – mondta el Vad-Horváth Zoltán.

Minőségi street food helyeket keresnek

Az európai verseny alapítói szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a street food is lehet minőségi, sőt: sok esetben ez az, amely igazán megmutatja a különböző nemzetek ételeinek sokszínűségét és kulturális gyökereinket. Ezzel a hazai Hungarian Street Food Awards szervezői is egyetértenek és hisznek abban, hogy az itthoni megmérettetés segít a minőségi helyszínek megtalálásában és a piac tisztításában. A nagyszabású megmérettetésre bármilyen hazai street food-os jelentkezhet. „Nagyon örültem, hogy már a tavalyi versenyen is ennyire színes volt a felhozatal, és hogy a hazai streetfood szcéna jól fogadta a kezdeményezést. Ez az egyik legdinamikusabban fejlődő szegmense a vendéglátásnak, és most már a mennyiségi bővülés mellett a minőségi javulás is egyre inkább megmutatkozik. Egyre több az igazán jót és jól kínáló hely, és mi szeretnénk ezeket felkutatni és bemutatni. Idővel szeretnénk, hogy ez a verseny és ezek a díjak egyfajta fokmérővé váljanak, ami nemcsak a szakma, de a közönség számára is hasznos lehet. Éppen ezért találtuk ki úgy a hazai válogatót, hogy az első és legfontosabb szűrő a közönség szavazata legyen, és az így előálló top indulók közül válasszon a zsűri. Mert bár közhely, de igaz, hogy a vendég véleménye számít leginkább. Izgatottan várjuk, hogy a tavalyihoz képest milyen változás lesz tapasztalható az indulók és a termékek terén. Arra számítok, hogy lesz jó néhány kifejezetten pozitív meglepetés” – mondta el Almási Gábor, Hungarian Street Food Awards egyik alapítója, a Karaván ötletgazdája és társtulajdonosa.

A zsűri és a közönség is szavaz

Idén is várják a legjobb vegán, húsimádó, pizza, hamburger, nemzetközi, magyaros és édes street food hely pályázóit is, ráadásul tavaly még csak különdíjként szerepelt az eredményhirdetésen a legszebb food truck díja, most viszont már előzetesen is lehet erre a kategóriára jelentkezni. Egy-egy nevező akár több kategóriában is megmérettetheti magát. A 8 kategóriából párhuzamosan a közönség szavazatai és a szakmai zsűri tesztelése és véleménye alapján áll össze a helyezettek sorrendje, és így derül ki az is, hogy ki lesz az összetett győztes, aki szeptember végén az európai versenyen képviselheti hazánkat.

Nemzetközi és hazai megjelenési lehetőség a tét

A tavalyi évhez képest változás, hogy a közönségszavazásra sokkal több időt hagynak, így azokat a helyeket is lesz idő kipróbálni a szavazóknak, ahol még nem jártak eddig. A tavalyi európai döntőt Berlinben rendezték meg, akkor a Cupákos vett részt az eseményen Magyarországról. Az idei hazai első helyezett Malmőben kap lehetőséget arra, hogy bizonyítson Európa legjobbjai között, ehhez pedig 300.000 Forintos hozzájárulás is jár, melyet a kiutazásra, valamint a versenyre való felkészülésre használhat fel. A Legjobb Magyar Street Food Hely a cím birtoklásán túl kiemelt marketing támogatással kap részvételi lehetőséget a 2019-2020-ban rendezendő budapesti Food Truck Show-kon, továbbá kiemelt helyen jelenhet meg a 2020-as Paloznaki Jazz Pikniken. Az idei év újdonsága, hogy a gasztronómiára specializálódott kommunikációs ügynökség, a Socially különdíjjal jutalmazza a legjobb 2018 szeptembere után nyílt street food helyet, vagyis az év felfedezettjét, melyhez egy saját marketing stratégia és egy 3 hónapos social media támogatás jár nyereményként.

Az eredményhirdetésre 2019. szeptember 21-én az Andrássy úti Nemzetközi Street Food Fesztiválon kerül majd sor.

További információ:

streetfoodawards.hu

facebook.com/hungarianstreetfoodawards

instagram.com/hungarianstreetfoodawards