Chardonnay-k és Syrah-k között

DSC9913

A Bor és Piac első BorTeszt kóstolóján, amelyen a lap idei első számában megjelent Chardonnay- és Syrah-fajtatesztre benevezett borokat kóstolhatta a közönség, mintegy ötven vendég vett részt.

DSC9933

A rendezvény helyszíne a tabáni Urban Food Kávézó volt, amely napközben közöségi irodaként üzemel. A tágas helyiségben két nagy asztalon helyezkedtek el a fehér- és a vörösborok. Előbbiek közül kiemelkedő élményt nyújtott Kamocsay Ákos Hilltop-dűlőválogatás sorozata, amely a Chardonnay számos arcát felvillantotta, de igen kellemes élményt nyújtottak a villányi fajtatársak is, amelyek közül a teszt legjobbja is kikerült. A Chardonnay-k között kapott helyet Koch Csaba pezsgője is. A vörös „oldalon” Villány, Szekszárd és a Mátra Syrah-i közé egy-egy különleges tétel is keveredett, például a hazai Malbec-termés néhány tételét is megkóstolhatta a közönség. Az oldott hangulatú, éjszakába nyúló kóstoló feledhetetlen élményt nyújtott minden érdeklődőnek.

DSC9938

„Ilyen gazdag borválasztékból még sosem válogathattam. Eddig leginkább olyan kóstolókon voltam, ahol 4-6 fajtát ismerhettem meg – talán egyszer Németh Attilánál (ahol édesapja látott minket vendégül) volt 12 fajta bor, ami már kuriózum -, de ilyen sokat még sosem kóstoltam. Ami különlegessége volt az alkalomnak, hogy csak kétfajta szőlő volt, (nyilván a küvék miatt több), így megtapasztalhattam, hogy milyen gazdag ízvilága lehet ugyanannak a fajtának” – foglalta össze tapasztalatait Gláser András.

A folytatásra május 23-án kerül sor – ekkor a rosék, sillerek és gyöngyözőborok kerülnek majd terítékre.

DSC9940

DSC9924

DSC9943

DSC9950

DSC9959