Interjú a római nagykövettel a Vinitaly magyar standjáról

Az idei Vinitalyn Kovács Ádám Zoltán római nagykövet úrral beszélgettünk a Wines of Hungary nevű stand kapcsán, amelynek létrejöttében segítséget nyújtott a Magyar Nagykövetség és a Milánói Főkonzulátus is.

Milyennek látja a Vinitaly magyar standját, a magyar borok megítélését?

Csiszár Jenő  főkonzul úr és én is azon dolgozunk, hogy minél nagyobb legyen a megelégedés, hiszen látszik az érdeklődés a magyar borok iránt. Célunk, hogy Európában megtartsuk a piaci értékünket, illetve újabb piacok felé is nyissunk. Egy picivel nagyobb a stand, mint tavaly, minden évben egy kicsit nagyobbak leszünk. Az idén is látszik, hogy nagy érdeklődés van a magyar borok iránt, mint minden évben, éppen ezért fontos itt lennünk. A Vinitaly nemcsak egy borászati kiállítás, hanem ráadásul nemzetközi is, és pontosan ez az, amit szeretnénk kihasználni. A Nemzetközi Pavilon kóstolójára is Délkelet-Ázsiából érkezett a buyerek fele.

Milyennek találja a magyar kiállítók borait?

Nagyon nagy dicsőség, hogy ilyen jó minőségű borokkal tudtunk jönni. Az olasz sommelier kolléga is nagy megelégedéssel méltatta őket.

Öt borászatból négy tokaji…

Igen, ez azért is van, mert a Tokajinak van a legnagyobb hírneve, sokan úgy mennek oda a standhoz, hogy eleve ezt keresik.

Hogy néz ki a magyar kiállítók finanszírozása?

Idén támogatja a nagykövetség, a főkonzulátus is a standot, de a maguk a borászatok is, tehát mindenki szerepet vállalt ebben.

Évről-évre nő  kiállítók száma, ami arra enged következtetni, hogy sikeres a magyar stand.

Reméljük, jövőre sikerül tovább fejlődnünk. Mi azon leszünk, hogy egyre nagyobb híre menjen a magyar bornak, és egyre nagyobb legyen a magyar stand is.