Borteszt kóstoló: a villányiak

Készülődünk az április 12-i első Borteszt kóstolónkra. Mai kedvcsinálónkban a februári borteszt villányi tételei mutatkoznak be javasolt (ugyanakkor kissé szubjektív) kóstolási sorrendben.

Maczkó Róbert Pincészete: Chardonnay, 2018

Átlagpont: 84,5

Amiben a bírálók egyetértettek, az a szép, piacos Chardonnay
borok stílusához jól illő, ,,krémes”, vajas karakter megjelenésének
szólt. Mindez a bírált bor kerekségét, harmóniáját szépen kiemelte.
Illatában a bor kissé kevesebbet ad, az ugyanis kissé zártabb,
a fajtajellegből kevesebbet mutat, egyszerűbb benyomást tesz.
A savháttér inkább lágy, és ez előrevetíti egy ma még jó „formában”
levő Chardonnay viszonylag gyorsabb hanyatlását, ami éppen a szép
test miatt igen sajnálatos.

Günzer Tamás Pincészete: Bocor Chardonnay, 2016

Átlagpont: 86,6

Gratulációnk! Kiválóan megkomponált, ereje teljében levő
Chardonnay-t bírálhattunk, ami igazi élményt nyújtott. A szép
és karakteres illat után telt, és zamat gazdag folytatás következik,
ahol az ízekben is fellelhető a fajtajelleg. (nem sok ilyen mintánk volt!)
Megjelent egy kialakulófélben levő palackbuké is, és a testes, magas
alkoholtartalmú, időtálló bor a garancia arra, hogy igaza van azon
bírálótársamnak, aki azt írta: ez a bor a csúcson van. Egyetértek,
de ha szabad, hozzáteszem, még néhány évig ott lesz.

Maczkó Róbert Pincészete: Chardonnay Prémium, 2016

Átlagpont: 84,5

A termőhely és az évjárat meghatározó a bor várható képességeire
nézve. A szubmediterrán klímájú villányi borvidék inkább a lágyabb
karakterű savakat biztosítja, ami viszont a fehér borok esetén nem
tesz jót a borok eltarthatóságának (továbbá, 2016 sem volt egy igazán jó
évjárat). A kissé mélyülő, sárgába forduló szín egy gyorsabb fejlődést
valószínűsít. A bírálók többsége szerint a minta lassan túljut fejlődésének
csúcspontján, noha még most is sok szépséget tud felmutatni, főként
illatainak komplex és gazadag volta következtében. Ez egy komoly
érték, meg kell becsülni.

Günzer Családi Birtok: Chardonnay, 2012

Átlagpont: 86,5

Mint tudjuk, a kor nem érdem, hanem állapot. Ez a minta remek
példája annak, hogyan lehet a szépséget, az eleganciát hosszú távra
megőrizni, miközben az idő telik, és a bor életében a könyörtelen
kémiai folyamatok lezajlanak, a boron nyomot hagynak. Találóan
fogalmazta meg egyik bírálónk: ez a bor szépen öregszik meg. A
megjelenés máig elegáns, a finom palackbuké az illat meghatározója,
de hát ki keres Chardonnay jegyeket egy 7 éves borban? Komoly,
bölcs bor, mindent tud, amit ebben a kategóriában tudni kell.

Günzer Családi Borászat: Syrah, 2015

Átlagpont: 86,5

A bírálatok (és vele a pontszámok) nem voltak igazán egységesek,
bár a többség az átlagpontszám környékére pozícionálta a mintát,
azaz jónak ítélte. Többen kiemelték az érett, aszalt gyümölcsre,
csokoládéra emlékeztető jegyeket, a mértéktartó fahordós érlelés
pozitív hatásait, ám mások úgy ítélték meg, hogy a bor savháttere
kissé ,,agresszív”, valamint a bor tanninjai már nem igazán bársonyosak,
a tétel a hanyatló szakasz irányába fordult.