Az olaszok behoznák a lemaradásukat a rosék piacán

A francia rosék letarolták a piacokat, ezért most hat olasz konzorcium összefog, hogy az autochton fajtáik alapján minőségi borokat állítsanak elő, és azokat kommunikálják is.

Az olaszok elhanyagolták a rosékat, és így lemaradtak a piaci felfutásról is. Ennek eredménye, hogy míg Franciaországban a fogyasztás 33 százalékát már a rosék teszik ki, Olaszországban ez csupán 6-7 százalék, és sok helyi vásárló csak a vörösbor-előállítás melléktermékeként tekint ezekre a borokra.

A Bardolino Chiaretto, Valtènesi, Cerasuolo d’Abruzzo, Castel del Monte, Salice Salentino és Cirò termőterületek konzorciumai alkotta Rosautoctono intézet feladata lesz mostantól, hogy visszaszerezze a roséborok „méltóságát”. Az új Pink Wine elnevezés alatt futó borok szigorú minőség-ellenőrzés mellett, kizárólag autochton fajtákból készülhetnek, és elsősorban a fiatalok és a hölgyek körében reklámozzák majd őket bel- és külföldön. A Proweinon már megrendezték az első „Rosé Wine Day” eseményt, amit a Vinitalyn megismételnek majd. Eközben gyűjtik majd a termelői és piaci adatokat is, hogy minél eredményesebb növekedési stratégiát dolgozhassanak ki, miközben megakadályozzák a franciák további térnyerését ezen az ígéretes piacon.

(Forrás: WineNews, fotó: Brigitte Werner/Pixabay)