Átadták a „A Környezet Védelméért” Díjakat és Okleveleket

https://kszgysz.hu/

Az elismeréseket február 16-án, a több mint 300 fő részvételével lezajlott a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége által szervezett 19. Országos Környezetvédelmi Találkozón vehették át a díjazottak.

A Találkozó a hazai környezetvédelem, környezetipar fejlődésében jelentős szerepet vállaló döntéshozók, vállalkozások hagyományos rendezvénye, melyen megjelent a szakmai védnökséget elvállaló Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Agrárminisztérium több magas rangú vezetője is. A Találkozó résztvevőit az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Weingartner Balázs és az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, László Tibor köszöntötte. Az est fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök volt.

A Találkozó első eseményeként a KSZGYSZ elnöke, dr. Ágoston Csaba és Hankó Gergely ügyvezető ünnepélyesen aláírta a KSZGYSZ megújított Környezeti Felelősségvállalási Nyilatkozatát, amelyben  – napjaink környezeti kihívásaira válaszolva – a Szövetség tagjai és partnerei kinyilvánítják, hogy aktív részesei kívánnak lenni mindazon folyamatoknak, amelyek a környezetvédelem területén elősegítik Magyarország versenyképességének megőrzését, a fenntartható fejlődés elveinek érvényesülését.

Az aláírás után hirdették ki az eredményeket. Életmű kategóriában „A Környezet Védelméért” Díjat kapott kiemelkedő agrár-környezetvédelmi és vízgazdálkodási tudományos és oktató munkájáért Dr. Ligetvári Ferenc, professor emeritus, akinek munkássága elsősorban a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználhatóságának vizsgálatára, a talajok szervesanyag-tartalmának pótlási lehetőségeire, energianövények termesztési feltételeire terjed ki.

Vállalkozás kategóriában „A Környezet Védelméért” Díjat kapott a Recobin Kft., amely alig öt év alatt az irodaházak, oktatási intézmények elkülönített hulladékgyűjtésének jelentős szereplőjévé vált. Együttműködésük kiemelkedő a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei álláskereső irodájával, amelynek keretében (munkahelyi reintegrációs programjukban) hajléktalan munkavállalókat is alkalmaznak.

„A Környezet Védelméért” Oklevelet – vállalkozás kategóriában – az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet kapta, jelentős hozzájárulásáért a hazai ökológiai mezőgazdaság fejlődéséhez, az on-farm hálózati rendszer kialakításáért és fejlesztéséért.

„A Környezet Védelméért” Oklevelet kapott Palotai Zoltán üzletágvezető és Bordós Gábor projektvezető (Wessling Hungary Kft.), a mikro-műanyagok mérési és vizsgálati módszereinek fejlesztése, környezeti hatásaik vizsgálata és elemzése terén munkatársaikkal elért eredményeik, és ezzel kapcsolatos ismeretterjesztő tevékenységük elismeréseként.

„A Környezet Védelméért” Oklevelet kapott Bozókiné Szabó Ildikó, a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda szakmai vezetője, tehetségfejlesztő óvodapedagógusa, regionális klímareferens, a környezeti nevelés területén kifejlesztett pedagógiai innovációiért.

A Környezet Védelméért Díj-ban részesült vállalkozásokat a KSZGYSZ az Európai Környezetvédelmi Üzleti Díj hazai Országzsűrije elé terjeszti, javasolva nevezésüket az uniós környezetvédelmi elismerésre.

(Forrás: KSZGYSZ)