Keresztúri Esték az Utazókkal

Ez évben is folytatódnak Bodrogkeresztúron, a Henye Borászatnál a Keresztúri Esték. Január 19.-én szombaton este 7 órai kezdettel Dánielfy Gergő és az Utazók koncertjét hallgathatjuk. Belépés nyugdíjasoknak és diákoknak ingyenes.


Az együttes frontemberét, Dánielfy Gergőt már ismerheti a közönség tehetségkutató műsorokból.
Legutóbb tavaly A Dal 2018 című műsorban láthattuk őt. Az Azt mondtad című szerzeményével egészen a döntőig menetelt, ahol a szakmai zsűri neki ítélte Az Év Felfedezettje Díjat is. A Dal 2018-ban elért sikere után azonnal zenésztársakat keresett, zenekart alapított. A Dánielfy Gergő és az Utazók első albuma nyár elején jelent meg, azóta folyamatosan koncerteznek.

Az együttesben öt tehetséges, vagány srácot hozott össze az élet, akik mondandójukat egyéni dallamokban fogalmazzák meg a nagyvilágnak. Dalaikban az akusztikus és a rockos hangzásvilágot ötvözik a poppal, olykor népzenei elemeket is használnak.