Etyeki Kúria évjáratkóstolója a Palack Borbárban

Az Etyeki Kúria Pinot Noir tételei a műfajban az ország csúcsproduktumait jelentik.  Csak alig néhány pincészetben van annyi előrelátás és kitartás, hogy a régebbi évjáratokból is tartalékoljon, így nagy élményt jelentett a résztvevőknek együtt kóstolni a pincészet tételeit egészen 2012-ig visszamenően.

A Pinot Noir a világon az egyik legrégebb óta termesztett szőlőfajta. Burgundiában már a középkorban teret hódított, mára a világ minden hűvösebb klímájú borvidékén megtalálható, a magyarországi komolyabb telepítések és elterjedése a 90-es évek végére tehető. Az Etyeki Kúria 2001-es első telepítését az Nagy-Látó-hegyen sokan kételkedve fogadták, azóta a borászat zászlósbora lett. Az Etyeki Kúria idén a 16. évjáratot készítette el, de eddig a régebbi évjáratok nem voltak elérhetők a kereskedelemben, csak az évente megtartott Pinot Noir Vertikális Kóstolón lehetett őket visszakóstolni. Igazi különlegességnek számít ezért, hogy idén novembertől limitált tételként megjelenik egy hat tételből álló Pinot Noir Évjáratválogatás, melyet az Etyeki Kúria november 29-én mutatott be a sajtó képviselőinek.

Az Etyek körüli domboldalakon mindaddig csak fehér szőlőfürtöket érlelt a Nap melege, amíg az Etyeki Kúria tulajdonosai nem gondolták úgy, hogy ez a terroir a Pinot Noirnak épp megfelelő volna. Az Etyek-budai Borvidék talajának meszessége, az éves hő összeg épp megfelelő ahhoz, hogy a borok fekete hercege jól érezze magát itt. Ki is alakult az a Pannonhalma – Etyek – Eger tengely, ahonnan a Pinot Noir a legszebb tételekkel jelenik meg. Csak alig néhány pincészetben van annyi előrelátás és kitartás, hogy a régebbi évjáratokból is tartalékoljon kereskedelmi mennyiséget. Nagy élményt jelent a borkedvelők számára, hogy öt-hat évjárat produktumát együtt élvezhesse. Az Etyeki Kúria megteremtette erre a lehetőséget azzal, hogy hat palackot fadobozba helyezve limitált mennyiségben elérhetővé tegyen.

Az egyes évjáratok legjellemzőbb sajátosságait a legilletékesebb, Mérész Sándor, a pincészet főborásza így értékelte:

2016 – A kiegyenlített

2015-höz hasonlóan kemény fagyokkal indult a tél. Ebben az évben a tavasz gyakorlatilag kimaradt, így a korai meleg előrehozta a virágzást. A vegetáció elején változékony volt az időjárás, azonban a teljes vegetációs időszakot nézve jó eloszlásban érkezett a csapadék, még ha ezt az évet is jellemezték a hőség napok. Július végén, augusztus elején egy lehűlés érkezett a szokásos 20-a utáni esőkkel, amit egy szép hosszú kellemes kiegyenlített ősz követett.

2015 – A száraz

A kemény, hideg, száraz telet egy szeles, szintén száraz tavasz követte 2015-ben. Ebben az évben telepítettük a Kis Látó-hegyet, ahol akkora szárazság volt tavasszal, hogy öntözni kellett az oltványokat, ami komoly fejfájást okozott. Még a 10 liter víz is kevés volt egy tőkének, de 60 000 tőke esetében összesen már jelentős vízmennyiségről beszélünk. A május vége végre csapadékosra fordult, míg a koranyár inkább hűvös és száraz volt. Júliusban extrém esőzések váltották a hosszabb száraz forró periódusokat. Augusztusban megérkezett a hőség, ami egészen szeptember végéig tartott.

Ebből az évből két bort is választottunk: a többi évjárathoz hasonlóan elkészített Pinot Noir-t, és az ebben az évben először lepalackozott Pinot Noir Válogatást. Különlegességét az adja, hogy szüreti naponként külön kezeltük a szőlőt, a mustot, majd a bort egészen az almasavbontás végéig. A legígéretesebb tételeket érleltük új francia hordókban 10 hónapon át.

2014 – A hűvös

Enyhe téllel indult a szezon, aminek köszönhetően korai fakadás volt jellemző. Egy ónos eső érkezése azonban kisebb fagykárt okozott. A virágzás alatt rendkívül csapadékos volt a tavasz, ezért kötődési problémák léptek fel, amelyek laza fürtöket és kevés bogyót eredményeztek. A nyár enyhe volt, kevés napsütéssel, amit július végi lehűlés, majd viharos, csapadékos augusztus követett. A szüret alatt is változékony volt az időjárás, sok esővel, aminek a végére megjött a jó idő, a szeptember végi – október eleji nyár. Jobb lett volna, ha előbb érkezik….

 

2013 – A szeszélyes, de szerencsés

Az év sok hóval és egy hosszan elhúzódó, csapadékos téllel kezdődött, amikor még húsvétkor is havazott. Ebben az évben volt, hogy március 15-én a kivitelezőink is a tatabányai Sportcsarnokban ragadtak az M1-en lévő hótorlaszok miatt. Áprilisban viszont beköszöntött a nyári idő, ami korai fakadást eredményezett, valamint jelentős ár- és belvizeket. A tavasz jégesőkkel volt tarkított, amit kellemes nyári idő követett, azonban július végére komoly aszály alakult ki. Az augusztus végi esők sokat javítottak a szőlő minőségén, szép hosszú meleg ősszel zárult az év. A szüret végét Etyeken egy kora őszi fagy jelentette, ami elvitte a teljes lombozatot.

2012 – A forró nyár

Enyhe téllel indult a szezon, így korán el tudtuk kezdeni a metszési munkálatokat. Áprilisban komoly lehűlés érkezett, ennek ellenére korai fakadás és virágzás volt jellemző ezen a változékony tavaszon, ami után berobbant a meleg nyári idő. 2012-ben viszonylag kiegyenlített volt a vegetációs időszak, jó csapadékeloszlással, azonban a száraz, aszályos augusztus miatt már korán szüretelnünk kellett. Ebben az évben kezdődött a jelenlegi borászat kialakítása. Nem volt egyszerű időszak, amikor a szüret az építkezéssel párhuzamosan zajlott.