A fűszerpaprika, a bor és az őszibarack a délalföldi térség legértékesebb termékei közé tartoznak, termelésük és értékesítésük növelésében a minőség további javítását és fogyasztásuk népszerűsítését tartja a legfontosabb tényezőknek Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
Az agrártárca vezetője azt követően beszélt erről, hogy szombaton részt vett a szatymazi gazdakör és a helyi önkormányzat által szervezett, „A gazdák szolgálatában” című konferencián, illetve az ahhoz kapcsolódó paprika és bormustrán.
A miniszter elmondta a fűszerpaprika hungarikum, és kiemelten védett magyar érték, termelésének fejlesztését segítheti, hogy a zöldségnövények támogatása a 2016-os 48 900 forintról mintegy 86 ezer forintra emelkedett az idén hektáronként. A fűszerpaprika-termelők igénybe vehetnek még fémzárolt vetőmag termelésre is kompenzációt, ami 75 százaléka a vetőmag árának, kilogrammonként legfeljebb 30 ezer forint, és segítheti a minőség javítását az is, hogy számos újfajta kísérlet van folyamatban. Szólt arról is, hogy a paprika hozamát 20-25 százalékkal növelhetik a termelők öntözéssel, ami kihasználatlan lehetőség. Utalt arra is, hogy a minőség szerepe alapvető a piacok megtartásában és visszaszerzésben, a Magyarországra beáramló importpaprika olcsóbb, de gyengébb minőségű, ám dömpingáron érkezik az országba.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: a térségben van Magyarország legnagyobb őszibarack termőterülete. Az itteni termelőknek is fontos, hogy folyamatban van az őszibarack-pálinka eredetvédelme, az ehhez szükséges eljárás megkezdődött.
A magyar borok minősége sokat javult köszönhetően többek között a borkiválósági programnak, a fajtaváltásnak, egyre népszerűbbek a fűszeres, gyümölcsös, könnyű borok – mondta. Ez az alföldi borvidékek számára is nagy lehetőség – tette hozzá.
Az új szőlőfajtákkal sikerült a piacból egy jelentős részt visszahódítani belföldön – mondta, megjegyezve, hogy a harmadára esett vissza az olasz borimport.
A továbblépéshez e területen szerinte alapvető, hogy a magyar emberek a magyar borokat vásárolják, amit olyan népszerűsítő rendezvényekkel is ösztönözni lehet, mint a szatymazi bormustra, amelyre idén mintegy 90 tételt neveztek – mondta a miniszter.
(Forrás: MTI)