Megemelik a Nemzeti borkiválóság program idei forrását

Míg a korábbi években a program végrehajtásara átlagosan mintegy 40 millió forint állt rendelkezésre, addig 2017-ben ez az összeg 50-60 millió forint lesz – közölte a földművelésügyi miniszter.

 

Fazekas Sándor felidézte: a szaktárca – hagyományteremtő szándékkal – 2017-et a Furmint évének nyilvánította azért, hogy felhívja a nemzetközi és a belföldi piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára. A Furmint évével kapcsolatban döntés született arról is, hogy az idén nem csak a fehér- és a vörösboros Borkiválóság könyv készül el, hanem külön furmintos kiadvánnyal is jelentkezik a Nemzeti borkiválóság program, emellett meghirdetik a Furmint országkóstolót is.

A miniszter jelezte: ebben az évben új kiadványok, workshopok, tudományos konferenciák, valamint genetikai kutatások révén szeretnének minél többet megtudni a furmintról. Kiemelt feladat, hogy megfelelő mennyiségben és minőségben álljanak rendelkezésre oltványok, lehetőség nyíljon a kísérletezésre. Ebben a munkában a minisztérium stratégiai partnere a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és a Szent István Egyetem (SZIE) borászati tanszéke. Így számos olyan furmintkutatási témát indítanak útjára az idén, amelyek országosan szolgálják a furmint fajta értékeinek megőrzését.

Fazekas Sándor felhívta a figyelmet: idén megkezdődik az erdélyi borkiválóságok feltérképezése is. Pezsgő borász-közélet van Erdélyben és az ottani borok szintén egyre kiválóbbak, így elérkezett az idő, hogy ott is legyen egy megmérettetés. Ez az esemény Marosvásárhelyen lesz az idén tavasszal, ami megmutatja, hogy a magyar borok világa nem ismeri az országhatárokat.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója arról beszélt, hogy nagy hangsúlyt kap a furmint értékeinek megőrzése, a fajta legjobb minőségű szelektált klónjaiból, vírus-, agrobaktérium- és fotoplazma-mentes egyedek létrehozása. Így létrejöhet az egész országban a magas minőségű furmint borok alapanyagbázisa. Ez a ráfordításokat tekintve is jelentős lehet, mivel egy hektár új ültetvény telepítésének bekerülési költsége 10-15 százalékkal is csökkenhet. Most egy hektár telepítése 5-7 millió forintot tesz ki.

Kiss Eliza, a kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztos elmondta: a Nemzeti borkiválóság program az ötödik évébe fordult, és nagy siker, hogy a program beváltotta a hozzáfűzött reményeket, népszerűsítve itthon és külföldön is a legkiválóbb magyar borokat. Az idén lezárul a mintegy 750 millió forintos, a magyar borokat harmadik országokban, az unión kívül népszerűsítő promóciós program, amely a résztvevő borászok önrészével együtt mintegy 3 millió eurót (mintegy 900 millió forintot) tett ki. A programot Kis Eliza sikeresnek ítélte, mivel sikerült a magyar borokat bemutatni és megismertetni Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában, Kazahsztánban, Kanadában.

(Forrás: MTI)