Megkezdődött a Savaria Történelmi Karnevál

A hagyományos nyitóceremóniával, a karnevál lángjának fellobbantásával csütörtök este megkezdődött a XVIII. Savaria Történelmi Karnevál, amelyre 130-150 ezer érdeklődőt várnak a szervezők ezen a hétvégén.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere megnyitó beszédében úgy fogalmazott: Szombathely büszke kétezer éves múltjára, büszke a jelenére, és a város lakói úgy élnek és dolgoznak, hogy utódaik is büszkék lehessenek rájuk. A polgármester emlékeztetett arra, hogy a történelmi karnevál ötlete az 1960-as évekre nyúlik vissza, kilenc éven keresztül megrendezték, majd hosszú szünet után 2000-ben élesztették újra a hagyományt, amiért köszönetét fejezte ki a közreműködőknek.

Miután Puskás Tivadar polgármester hivatalosan is megnyitotta a karnevált, a Savaria Légió katonáinak segítségével fellobbantotta a karnevál lángját, amivel kezdetét vette a karneváli időszámítás.

A Savaria Történelmi Karnevál vasárnap estig 25 helyszínen csaknem 300 programot kínál, a leglátványosabb minden évben a jelmezes felvonulás, amelyet péntek és szombat este hét órától tartanak kétezer jelmezes részvételével.

A Történelmi Témaparkban a karnevál ideje alatt ókori katonai hagyományőrző csoportok táboroznak és tartanak harci bemutatókat, az Öreg Város Vásárában 170 kézműves kínálja termékeit, a Borok utcájában 44 borászat 97 féle bora kóstolható meg.

A megyeháza udvarán, a Karneválszínházban esténkén már egy hete zajlanak a szabadtéri előadások, William Shakespeare Vízkeresztjét tekinthetik meg az érdeklődők.

Idén először mutatkozik be a karneválon a Mérnök mozi, amely Savariától Szombathelyig az évszázadok során felépített mérnöki alkotásokba enged bepillantást. Szintén először rendeztek be a karneválon Magyar Udvart, ahol koncertek mellett táncházat rendeznek.

(Forrás: MTI, fotó: Mészáros Zsolt/Karneváliroda)