Megmutatják a magyar borok „ujjlenyomatát”

Program indul a magyar borok hitelességének erősítésére: egy modern eljárással eredetmintázati térképet alkotnak, amely a származási helyet és az összetételt is mutatja – mondta a földművelésügyi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.

Fazekas Sándor közölte: a program megvalósítása érdekében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) stratégiai megállapodást köt a Diagnosticum Zrt.-vel. A megállapodás lényege, hogy a részvénytársaság biztosítja a magyar borok eredetmintázati térképének felrajzolásához szükséges technikai hátteret, és így létrejön egy olyan – matematikai modellszámítás alapján elkészített – adatbázis, amely nemzetközileg is hiteles.

A tárca és a részvénytársaság együttműködésének eredményeként egy éven keresztül a magyar borászatok ingyenesen kapnak lehetőséget olyan analitikai vizsgálatokra, amelyek eddig Magyarországon nem voltak elérhetőek.

A tanúsítvány a külföldi és a magyar kereskedők számára az eddiginél nagyobb garanciát jelent a borok származását és minőségét illetően – mondta a miniszter. Ez pedig számottevően javíthatja a magyar borok piaci pozícióját, erősítheti a fogyasztói bizalmat. A magyar borok „ujjlenyomata” ugyanis jól láthatóvá válik, s ez ellenőrizhető lesz majd egy adatbázisban. Az alkalmazott technológia ugyanis kimutatja nem csak a borok kémiai sajátosságait, hanem például információt ad arról a talajról is, amelyben a borkészítéshez használt szőlő termett.

A sajtótájékoztatón ismertetett eljárás alkalmazása hasznos lehet a borokon kívül más termékeknél is, amelyeknél az eredetvédelemmel gondok vannak, mint például a méz, egyes feldolgozott húsféleségek, szalámik, kolbászok, pálinkák és más szeszes italok összetételének meghatározásában – mondta Fazekas Sándor.

Kiss Eliza, az FM kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa elmondta: a program végrehajtása már folyamatban van, a labor kialakítása elkezdődött, a gépek telepítése megtörtént, innentől kezdve a borászok jelentkezésére van szükség.

Mészáros Kálmán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) borászati és alkoholos italok igazgatóságának igazgatója arról beszélt, hogy az eljárás 52 paramétert tartalmaz és a különböző technológiákkal készült borokat is fel tudja dolgozni. Így beazonosíthatók a borvidékek és a borvidékeken belül lévő kisebb területek is.

Forrás: Kormány.hu