Japán exportlehetőségekről tárgyalt Czerván György

A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára Tokióban a japán társtárca miniszterhelyettesével és importcégek vezetőivel tárgyalt.

 

A minisztérium tájékoztatása szerint a japán félnek átadott dokumentumok alapján megszűnhetnek a madárinfluenza miatti kereskedelmi szankciók. Hozzátették, hogy Czerván György a hőkezelt baromfitermékek, valamint a cseresznye, a meggy, a kajszi, a szilva, az alma és a paprika exportjához szükséges szakmai dokumentációkat is átadta tokiói kollégájának.

Hivatalos programjának részeként az államtitkár több japán élelmiszerimportőr cég képviselőjével is tárgyalt az élelmiszer-kivitel lehetőségeiről, valamint megnyitotta a Foodex kiállítás magyar standját. A 144 négyzetméteres kiállítótér új arculattal mutatja be a magyar termékeket a Távol-Kelet egyik legrangosabb élelmiszeripari rendezvényén.

Az FM hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek adatai alapján dinamikusan fejlődhet a Japánba irányuló az élelmiszerkivitel. Hozzátették, hogy a szigetországban ismerik és kedvelik többek között a magyar mangalicát, libamájat és a tokaji borokat, az együttműködést pedig erősíti, hogy Japán lesz az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) díszvendége szeptemberben.

(Forrás: MTI)