50 százalékkal nőtt a Lidl magyar borexportja

Tavaly a Lidl Magyarország révén a magyar borászatok 6,1 millió palack bort exportáltak, ami mintegy 50 százalékkal több az előző évi 4 millió palackhoz képest.

 

Nepp Zoltán, a cég beszerzési ügyvezető igazgatója a Lidl Wine Expo Hungary rendezvényen közölte, az export 52 százaléka a vállalat által 2016-ban értékesített magyar boroknak. Kifejtette, a teljes magyar borexportból származó bevétel mintegy 11 százalékát a Lidl Magyarország által értékesített bor teszi ki, 2016-ban a társaság több mint 3 milliárd forintért adott el magyar bort külföldön. Az összeg az előző évinek több mint kétszerese.

Az ügyvezető elmondta, a magyar borok külföldi népszerűsítését támogató rendezvényen mintegy 800 magyar bort mutattak be a beszerzőknek, 7 borrégió 21 borvidékének több mint 100 borászatából.

A Lidl Magyarország által Európa 10 országának – például Nagy-Britannia, Németország, Bulgária, Szlovákia, Lengyelország, Csehország – több mint 5 ezer Lidl üzletében kaphatók magyar borok.

A Lidl Magyarország borexpóját negyedik éve rendezik meg. A Lidl 2013-ban indította el a magyar beszállítókért elnevezésű programját, amelynek részeként szervezték meg a borexpót.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar gazdaság kivitel nélkül nem tudna növekedni, a 2015. volt az első év, amikor az ország exportjának értéke meghaladta a GDP-t. Tavaly ugyancsak megdőlt minden rekord ezen a területen. Példaként hozta, hogy a külkereskedelmi mérleg többlete 2015 után 2016-ban is rekordszintre nőtt és megközelítette a 10 milliárd eurót (mintegy 3 ezer milliárd forint).

Aláhúzta: az, amit a Lidl Magyarország a borkivitelben megvalósított, más cégek számára is követendő. A vállalat nemcsak a mennyiséget tudta növelni, hanem az exportált borok árát is. Egy üzletileg is eredményes stratégiai összefogás van kibontakozóban a magyar borászati szakma, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Magyar Turizmus Ügynökség között a magyar borok külföldi piaci sikere érdekében. A Lidl Magyarország ebben folyamatban fontos szerepet tölt be – hangsúlyozta az államtitkár.

(Forrás: MTI)