Hosszabb, színesebb Vingardium Borliget 2017-ben

A Vingardium Borliget néven tavaly életre kelt borfesztivál idén is neves zenei fellépőkkel, új játékokkal, meglepetésekkel, különleges gasztronómiai kiállítókkal és persze sok jó magyar borral várja az érdeklődőket szeptember 1-3-ig az Erzsébetligetben. A rendezvény a XVI. Kerületi Önkormányzat és az Erzsébetligeti Színház közreműködésével valósul meg.

A Vingardium Borliget elsősorban borfesztivál, de nem a megszokott keretek között, hiszen a helyszín és a színes program-kavalkád családi fesztivállá is varázsolja. A standoknál filozófiai diskurzusok folynak a borászok és a vendégek között, a sétányon kis motorral döngetnek a gyerekek, a színpad előtti placcon fiatalok ücsörögnek a földön, a pihenőkertben amőba foteleken sziesztáznak – ki kutyával, ki macskával érkezik. Aztán este beindulnak a koncertek, és együtt bulizik a punk, a családos, a hipszter, a nyugdíjas. Az idén már háromnapos esemény az aszfaltos belváros helyett zöld közösségi térbe csábít mindenkit.

A Borligetben egy hétvége alatt szinte az összes borvidéket végigkóstolhatjuk, hiszen körülbelül 30 borászati kiállító mutatkozik be a fesztiválon. A teljesség igénye nélkül: Csányi, Dubitz, Gere és Schubert, Günzer, Harsányi, Kristinus, Nobilis, Ostoros, ProSecco, Sárospataki Borterasz, Varsányi és még sokan mások. Sommelier-k vezetésével borkurzust is tartanak, az idei év újdonsága pedig egy boros tematikájú szabadulószoba.

A zenei kínálatot idén is a sokszínűség jellemzi. Délután a chill hangulat dominál, estére pedig megtelik a tér.

  • Szeptember 1.: Savages Y Suefo, Kéknyúl, Cimbaliband és Danics Dóra
  • Szeptember 2.: Blooming Blue, Dynamite Dudes, Barabás Lőrinc Quartet, The Carbonfools
  • Szeptember 3.: Fák Alatt Zenekar, Jász András és barátai, Gájer Bálint

Változás a korábbi évhez képest, hogy a pihenőkertben komolyzene szól majd a Klasszik Rádió kisszínpadon.

A gasztrosétányon a vendégek többek között beleharaphatnak a szaftos Kolbice-ba, csipegethetnek kézműves magyar sajtot a Zsendicétől, kipróbálhatják a Smoking Guns Barbecue szószait és megkóstolhatják a Steamboo-t, Szabó Győző forradalmi falatkáit. A környék foodtruckja, a Kalóz Burger is bemutatkozik, és a Szittya Pita „buciját” is érdemes próbára tenni.

A gyerekek idén még több programból választhatnak. Az Ökojátszóház és a Hórakukk színes játékkínálata mellett kipróbálhatják a segwayezést és a Hintayo óriáshintáját. A Gibbon Slackline-on megtanulhatnak kötéltáncolni, és számos társasjátékkal játszhatnak a Játszóház projekt közreműködésével. A gyerekprogramok alatt az édesanyák pilates órákon vehetnek részt.

Az Örs vezér teréről Ikarus nosztalgiajárat közlekedik a fesztiválra.

A rendezvényre a belépés díjmentes, a kóstoláshoz fesztiválpoharat kell vásárolni, és bizonyos szolgáltatások kizárólag a pohárhoz kapott karszalaggal vehetőek igénybe. A napijegy 1600 Ft, a bérlet 3200 Ft, XVI. kerületi lakosoknak lakcímkártya felmutatásával 2.600, illetve 1.300 Ft.