A bor a második leggyakrabban fogyasztott alkoholos ital Magyarországon
A bor a második leggyakrabban fogyasztott alkoholos italok közé tartozik Magyarországon – derült ki az idén ősszel a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) végzett piackutatásából.
A bor a második leggyakrabban fogyasztott alkoholos italok közé tartozik Magyarországon – derült ki az idén ősszel a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) végzett piackutatásából.
Az Országgyűlés szerdai ülésén a képviselők 134 igen szavazat mellett elfogadták az agrárminiszter feladatkörét érintő törvények módosítását.
Az agrártárca továbbra is kiemelten támogatja a szőlő – és borágazat fejlődését, a hegyközségi rendszer megerősítését és a termelők adminisztratív terheinek csökkentését – közölte Hubai…
2025. november 13-án a hagyományokat követve rendezi meg a VII. Országos Szőlész-Borász Konferenciát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Junibor…
Sikerrel zárult az országos felderítőprogram, a szakmai szervezetek, hegyközségek, hatóságok és növényvédelmi szakemberek összefogásának eredményeként az ország összes jelentősebb bortermő térségében átvizsgálták és megsemmisítették a…
A kormány cselekvési tervet fogadott el a borágazat védelme érdekében, az aranyszínű sárgaság elleni védekezés kapcsán – közölte videóüzenetében az agrárminiszter.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szőlészeti és Borászati Intézete tájékoztatást adott a novemberben megrendezésre kerülő VII. Országos Szőlész-Borász Konferencia fő témáiról, továbbá a…
200 éve készült el az első magyar pezsgő Pozsonyban. Ez volt az apropója az idei etyeki Jubileumi Pezsgőkonferenciának. A Nagy István agrárminiszter fővédnöksége alatt megrendezett…
Az idei évben november 13-án a hagyományokat követve rendezi meg a VII. Országos Szőlész-Borász Konferenciát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa,…
Ünnepélyes díjátadó gálán hirdették ki a 44. Országos Borverseny kategóriagyőzteseit, nagyarany, arany és ezüstérmes borait, ezzel lezárva Magyarország legrangosabb szakmai bormustráját.