Holnap verssel fizethetünk a kávéért
Minden év március 21-én, a Költészet Világnapján helyszínek százai csatlakoznak világszerte a „Fizess Verssel” kampányhoz. Az esemény keretében a kávét egy leírt költeménnyel lehet kifizetni. A kezdeményezés…
Minden év március 21-én, a Költészet Világnapján helyszínek százai csatlakoznak világszerte a „Fizess Verssel” kampányhoz. Az esemény keretében a kávét egy leírt költeménnyel lehet kifizetni. A kezdeményezés…
A Bor és Piac magazin 2019-től megújult külsővel és gazdagabb belsővel jelent meg. Ezen kívül talán azt is észrevették az olvasók, hogy online is dinamikusabbá…
A 2001 óta, évente kétszer (februárban és augusztusban) megrendezett nemzetközi borversenyen idén tavasszal 7200 mintából 2 882 tételt díjaztak: 37 nagyarany, 1 487 arany és…
Az állam első számú iparágának, a mezőgazdaságnak hagyományát és innovációját ünnepelve, a Kaliforniai Állami Nyílt Igazgatótanácsa a Mezőgazdasági Tanácsadó Testület javaslata alapján Karen Rosst, a…
Az 50 éve alapított ASI nemzetközi sommelier szövetség a belgiumi Antwerpenben rendezte meg a pohárnokok legnagyobb nemzetközi versenyét. 63 országból érkeztek a nemzeti bajnokok, illetve…
A világ hat nagy nemzetközi borversenyéből kettőnél már a napokban megszülettek az eredmények. A rangos párizsi Vinales Internationales-en és a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet…
Április 26‒28-án rendezik meg az idei Tarcali Tavasz ‒ Bűbájos Hétvégét. Tokaj Hegyalja egyik legősibb településén idén immár negyedik alkalommal, ismét pezsgő hangulatú tavaszi hétvégére csábít…
Március 16-án, szombaton rendezik a III. Tavaszi Regatta vitorlásversenyt Balatonlellén. A Tavaszi Regatta a Téli Vitorlás Versenysorozat utolsó állomása, ezt megelőzően a Mikulás Regattán, a…
Március 22-én Toulouse-ban rendezik meg az idei Best Wine In Box versenyt. A rendezvény célja a BIB-féle (Better In Box) dobozos borok népszerűsítése. Az efféle típusú…
Eger városa pezsgő kulturális és gasztronómiai helyszín, ahol lépten-nyomon a történelembe botlunk, és persze – mint az egyik legkedveltebb magyar borvidék – jócskán akad borélmény…