Életének 86. esztendejében elhunyt Dusóczky Tamás. A Tokaji Borlovagrend korábbi nagymestere augusztus 15-én mutatta volna be önéletrajzi visszaemlékezésekből szerkesztett könyvét a sárospataki várban, de tragikus autóbalesete miatt a program emlékműsorrá változik.
Dusóczky Tamásra a Bor és Piac 2014/9-10. számában megjelent portréval emlékezünk.
„The story, please, the story!
Mádon volt egy szőlőbirtokunk, sokat jártam oda gyerekkoromban. Amikor fiatal fiú voltam, apám azt mondta, ha pénzt akarok keresni, akkor álljak be a sorba és dolgozzak együtt a munkásokkal. A pincemesterünk megmutatta, hogyan kell bort készíteni. Ez faszcinált engem, fiatal fiúként sokat tanultam belőle. Az érdeklődésem azonban a fizika felé hajtott. Majd jött a háború, a kommunizmus, mi ekkor a deklasszált elemek közé tartoztunk. Elkezdtem sportolni, és mivel eredményeket kellett kimutatni, világrekordot kerékpároztam, 500 kilométert egy kicsivel több, mint 15 óra alatt tettem meg.
Az 56-os forradalom alatt a Sportkórházban segítettem az embereknek. Nem szívesen bántok embert, ezért kimaradtam a forradalomból. 1956-ban mentem ki Svájcba, ahol informatikusként dolgoztam, mivel fizikát és matematikát tanultam. Megismertem azt a kört, akik a komputer fejlesztésben jelentős szerepet töltöttek be, köztük Teller Edét. 1996-ban nyugdíjaztak, 65 éves voltam, és ekkor jöttem vissza Magyarországra.
Elhatároztam, hogy igyekszem a szüleim és a nagyszüleim birtokát helyrehozni. Kaptam kárpótlási jegyeket és szerettem volna a lehető legjobban felépíteni a szőlészetet. Ehhez először is egy jó nevet kellett találnom. A szomszédaink Habsburgok voltak, József nádor örökösei. A nádor leszármazottai között volt Mihály, akit én Svájcban ismertem meg. Javasoltam neki, hogy egy közös pincészetet hozzunk létre és nevezzük Habsburg-Lotharingiai pincészetnek. Vettünk szőlőt, házat és elkezdtünk építkezni. Habsburg Ottó sajnos nem adott engedélyt arra, hogy egy borászatra a Habsburg nevet használjuk. Mihály kapott egy másik lehetőséget, ezért kettéváltunk és a pincét elneveztem Dusóczky Pincészetnek.
Én kicsiben borászkodom, öt hektár szőlőm van, igyekszem a régi recept szerint készíteni a bort. Van egy nagyon jó borászom, aki kétszáz ízt meg tud különböztetni, Kubus László. Ha jön egy német megrendelés, ő már tudja, mit kell összeházasítani ahhoz, hogy tetsszen nekik. A Kubus család 500 éve itt él, Albert nagybátyja volt Mádon a legjobb kádármester.
Amikor azt kérdezik tőlem, milyen nemzetiségű vagyok, akkor azt mondom, európai. A felmenőim között van egy spanyol, egy német, egy lengyel és egy magyar, és én most svájci vagyok, valójában magyar. Az anyanyelv nagyon sokat tesz. Három gyermekünkhöz otthon magyarul beszéltünk, ők németül válaszoltak nekünk. Kérdés marad, hogy melyik az ember anyanyelve: amilyen nyelven megismeri a világot az iskolában, vagy amit otthon hall születésétől kezdve.
A családom Svájcban él. Három gyerekem van, két lányom és egy fiam. A legkisebb lányom gyerekorvos, a zürichi egyetemi kórházban dolgozik, a fiam informatikus, hatéves volt, amikor az első PC-t hoztam neki Amerikából. Most a két legnagyobb svájci bank revízióját készíti. A legidősebb lányom Rómától 100 kilométerre él férjével és fiaival és reneszánsz freskókat restaurál.
A ma létező legrégibb aszúk négyszáz évesek, és még mindig csodálatos ízük van. Szakemberek megállapították, hogy először gyümölcsös ízük van, majd később a csokoládés, karamelles ízek kerülnek elő. 1523-ban írta le egy könyvében Paracelsus, a baseli egyetem első gyógyszerész professzora, hogy a tokaji a borok királya. Hatvan éve létezik a gázkromatográfia, azóta tudjuk, hogy egy aszúban, egy aszúesszenciában négyszer-ötször több ízkomponens van, mint egy átlagos borban, összesen 1600 körüli. Ezek összhatása adja a sajátos harmóniát. Létrehoztuk a Borok Bora alapítványt, amelynek az a célja, hogy kiválasszuk a legjobb aszút, háromszáz palackkal félreteszünk belőle és háromszáz éven keresztül minden évben megvizsgáljuk.
A Tokaji Borlovagrendet a Kereskedőház alapította 1987-ben, de ’99 után az állam már nem finanszírozta a borrendeket. Ekkor húszan voltunk tagok a Tokaj Reneszánszban és elhatároztuk, hogy átvesszük a Kereskedőháztól a rendet. Azóta vagyok nagymester, bár közben kétszer átalakultunk szervezetileg.
Alakult egy tokaji bizottság, Nicolas Godebski, Samuel Tinon, Raphael Reybier, Berecz Stefanie és én. Meghívott minket a világ legrégebbi borlovagrendje, a Confrérie de Tastevin de Bourgogne Beaune-ba. Ötszáz ültetett vendég vett részt egy nyolcfogásos vacsorán, ahol kaptam húsz percet, hogy Tokajról tartsak előadást. Megismertem az ottani borárverést, amit minden évben megtartanak, és ahol 50-100 ezer eurós nagyságrendben vesznek hordós borokat. Ekkor határoztam el, hogy ezt mi is megszervezzük Tokajban. 2013-ban rendeztük meg az első Tokaji Borárverést.
Jövőre vissza szeretnék lépni a Tokaji Borlovagrend vezetésétől. Elhatároztam, hogy előtte tartok egy poszthumusz avatást, Naumann Miklós nevű zsidó borász számára. 1875-ben a filoxéra kipusztította a szőlőket, majd jött az első világháború, a gazdasági krízis és a náci diktatúra, aminek a végén összeszedték és elhurcolták a Tokaj Hegyalján élt zsidóságot. Pedig nekik sokat köszönhetett a tokaji bor, ők terjesztették a világban. Naumann apáméknak is adott tanácsot, nagyon okos és ügyes szakember volt, nagyon jól értett a borokhoz. Ez egy gesztus is a zsidóságért, akiket elhurcoltak, és akik sokat tettek a tokaji borért. Január 27-én, a holokauszt emlékünnepén lesz az avatás.
Nagy változás készül a borvidék életében, a borvidék fejlesztésére megszavaztak 110 milliárd forintot a következő 3-4 évre, ebből nagy rész elmegy az autópálya építésére, Felsőzsolcától Szerencsig. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy megakadályozzuk a Tokaj-Hegyaljáról történő elvándorlást. Én hiszem, hogy a borvidék fel fog emelkedni. Abban maradtunk, hogy kiépítünk egy jobb iskolai hálózatot, szeretnénk egy borászati technikumot alapítani a borvidéken. Szerencsen, Tolcsván és Sárospatakon német, francia, angol nyelviskolákat szeretnénk indítani. A nézőpont nagyon fontos, meghatározza az, hogy milyen szociális réteghez tartozik az ember, milyen iskolázottsága van. Ennek függvényében máshogy dolgozza fel a világ eseményeit.
Ha visszalépek a Borlovagrendtől és leépítem a szőlőt, akkor szeretném megírni azt a számtalan különböző történetet, ami a családommal történt. Neves eseményeken egy-egy történetet el szoktam mesélni, amikor meglátnak a külföldi vendégek, ezzel fogadnak: The story, please, the story!”
Dusóczky Tamás és Bozzai Zsófia
