„Napjaink és az elkövetkező évek legnagyobb kihívása a szőlőtermesztők és szaporítóanyag-előállítók számára, az először 2013 őszén kimutatott, és jelenleg már az ország 22 borvidéke közül 21-ben beazonosított szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma leküzdése.”
Már elöljáróban le kell szögezni, annak ellenére, hogy a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma Európában bizonyítottan nem idegen, hanem őshonos faj, szőlőn az EPPO A2-es listáján karantén kórokozónak minősített. Az idegenhonos, kizárólag a szőlőn élő vektora, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) viszont csak Törökországban (2007) és Izraelben (2009) van az EPPO A1-es karantén listáján.
Rövid történti áttekintés
A szőlősárgaságot okozó fitoplazmák igen régóta léteznek Európában. Talán meglepő, de a csoport legelső vizsgált és pontosan meghatározott reprezentáns képviselője épp a Flavescence dorée (FD) volt. Az első fitoplazmaszerű tüneteket 1924-ben Franciaországban írták le, melyet már akkor levélsárgulás (flavescence) és -vörösödés (rougea) névvel illettek. 1955-ben említik először konkrétan Flavescence dorée (FD) néven, amit akkor fiziológiai okra vezettek vissza. Egy évvel később egy kutató – azonos tünetek ellenére – gyökérbetegségnek gondolta, és más elnevezéssel („maladie du Baco 22A”) illette a problémát, kizárva mindenféle kórokozó-fertőzéssel való összefüggést. 1957-ben már vírus okozta fertőző betegségnek tartották (a fitoplazmák ekkor még ismeretlenek voltak, illetve a vírusok csoportjába sorolták). Fordulópont a betegség történetében 1961-ben következett be, amikor kiderült, hogy van egy specifikus vektor, az Észak-Amerikából véletlenszerűen behurcolt amerikai szőlőkabóca (akkori nevén Scaphoideus littoralis), ami rendkívül gyorsan terjeszti a kórokozót. A szőlőkabóca megjelenésével azonos időszakban, az 1960-as évektől felfigyeltek egy másik szőlősárgaság-betegségre, melyet Bois noir-nak (BN), azaz feketevesszejűségnek neveztek. Ugyanolyan tüneteket okozott, mint az FD, ám sokkal lassabban terjedt az ültetvényekben, ezért először az FD kevésbé agresszív változatának gondolták. Tíz évvel később sikerült bizonyítani, hogy a BN egy másik, önálló szőlősárgaság-betegség, amit az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus/SCATI) nem terjeszt. Az 1970-es évektől sorra figyeltek fel a FD-hez és BN-hoz hasonló tünetekre Európa és a világ több szőlőtermesztő országában. Kemény harcot folytattak és folytatnak a továbbterjedés megakadályozására, sajnos kevés sikerrel.
A szőlősárgaság problémáját az első tünetek felfedezése óta folyamatosan más-más okra vezették vissza. Élettanira (1924), nem fertőző eredetű gyökérkárosodásra (1956), vírusbetegségre (1957), mikoplazma szerű szervezetre MLOs (1967-től). A molekuláris genetikai módszerek bevezetése óta, 1994-től tudjuk, hogy valójában a fitoplazmák felelnek a szőlősárgaság, azaz a Grapevine Yellows (GY) tünetek kiváltásáért. 2004-től már fajszintű elkülönítésük is megtörtént (Candidatus Phytoplasma spp).
A szőlősárgaság-fitoplazmák jellemzése
A fitoplazmák sejtfal nélküli Gram-pozitív baktériumok, melyek kizárólag a gazdanövényben vagy a rovarvektoraikban képesek életben maradni és szaporodni. A sejten belül élnek, a rovarvektorok szerveit és a növények szállító szöveteit fertőzik meg. A háncsrész rostacsöveiben élnek, a háncssejtekben szaporodnak. A gazdanövényen belül a floémben a tápanyagáramlással terjednek. Eloszlásuk a föld feletti részekben egyenetlen, de a gyökérzetben egyenletes. Több mint ezer gazdanövényük ismert. A gyökérzetbe húzódva telelnek. Önálló terjedésre nem képesek, mechanikai úton nem vihetők át, csak a háncsszövetből táplálkozó rovarvektorokkal, valamint oltással, szemzéssel és aranka fajokkal. A krónikus betegségek nagy családján belül a fitoplazmák is komplex etiológiájú betegséget okoznak. Gazdasági jelentőségük igen nagy. Fertőzésük nyomán rendszeres, jelentős mértékű (50% feletti) terméscsökkenés, minőségromlás, korai tőkeleromlás és pusztulás következhet be.
Csoportosításuk
A fitoplazmák a 16SrDNS szekvenciáik alapján mintegy 20 főcsoportba, ezen belül további alcsoportokba oszthatók.
Európában a két legfontosabb szőlősárgaságot okozó betegség az aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) Ca. Phytoplasma vitis és a sztolbur fitoplazma vagy fekete vesszejűség (Bois noir, BN) Ca. Phytoplasma solani,
A szőlő aranyszínű sárgasága Ca. Phytoplasma vitis (FD)
A FD régebben ismert, mint a sztolbur fitoplazma (BN). Elgondolkodtató az utóbbi évek kutatási eredménye, mely során kiderült, hogy a FD-nek a szőlőn kívül több ún. természetes gazdanövénye is van. A FD két veszélyes alcsoportját (16SrV-C és D) mutatták ki a mézgás és a hamvas éger (Alnus glutinosa, Alnus incana), az erdei iszalag (Clematis vitalba), valamint a bálványfa (Ailantus altissima) leveléből olyan területen is, ahol a szőlőben még nem volt jelen sem a vektora, sem az FD kórokozó. Ember Ibolya 2007–2012 között végzett hazai vizsgálatai során szőlőben nem talált FD-t, ugyanakkor több mézgás éger és erdei iszalag mintából kimutatta az FD mind a két (C és D) veszélyes törzsét is.
Mindezek után joggal állítható, hogy a FD Európában – és így Magyarországon is – talán időtlen-idők óta a természetes mikroflóra része, és csak jóval később, a speciális vektorának behurcolása után vált veszélyes, járványszerűen terjedő szőlőkárosítóvá!
A fenti eredmények alapján megállapítható, hogy az úgynevezett természetes gazdanövények rezervoárként hordozzák az FD veszélyes változatait. Az is bizonyított, hogy az ezeken élő kabócafajok alkalomszerűen rávihetik a szőlőre a kórokozót, ezért kijelenthetjük, hogy az úgynevezett természetes gazdanövények potenciális veszélyt jelentenek a szőlőültetvények közelében. Azonban ilyen helyzetben is a fertőzés, majd a járványszerű terjedés kockázata kizárólag ott és akkor nagy, ha már jelen van az ültetvényben az FD természetes vektora, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus, SCATI) is. Sajnos Magyarországon ez a súlyos kockázati helyzet 2006-óta fennáll. (1. ábra).
(Folyt. köv.)
(A teljes cikk a Bor és Piac magazin 2025/4. lapszámában jelenik meg.)
Dr. Dula Bencéné mikológus, növényvédelmi szakértő
