Magyar-szerb borpiknik Hajóson

A Hajósi Pincefalu és a Sváb Rendezvényház adott otthont augusztus elején egy kétnapos, a borturizmus újabb lehetőségeinek megnyitására, valamint a hazai borász szakma kapcsolatrendszerének bővítésére is alkalmas rendezvénynek. Az esemény létrejötte széles összefogással valósult meg. A rendezést, szervezést és a lebonyolítást a Magyarországi Borrendek Országos Szövetség Elnöksége Kovács Róbert elnök vezetésével, továbbá a Hajósi Szent Orbán Borlovagrend végezte.

A rendezvényt a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

A meghívott vendégek Szerbiából érkeztek, az ottani Borlovagrendek vezetői, képviselői, valamint Bácska északi részén elterülő Telecskai dombvidék bortermelői. Látogatásukat borlovagrendi szinten hosszabb előkészítő munka előzte meg, ugyanis a rendezvényen sor került egy együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására is a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége és Szerbiai Bor és Borlovagrendek Szövetsége között, amelyet Zorán Zivkovic képviselt. A szerződés példaértékű lehet a hazai és az országhatáron túli borvidékek baráti-szakmai együttműködésének fejlesztésében.

A rendezők jól választottak helyszínt. A Hajósi Barokk Kastély csodásan felújított termei méltó, keretet adtak a megnyitóhoz és az aláírás ünnepélyes voltához. A szerződő felek megállapodtak Borrendjeik mozgalmának, megerősítésében, a szőlészet–borászat ősi hagyományainak ápolásában, egymás munkájának jobb megismertetésében, a kulturált, mértékletes borfogyasztás népszerűsítésében, a borhoz köthető közösségépítés, egészségmegóvás szélesebb társadalmi körökben való tudatosításában. E célkitűzések nemes volta aligha vitatható.

A kétnapos piknik résztvevői programokban nem szenvedtek hiányt. Négy szakmai előadás, hajósi Borászatok (Wickler, Knehr, Takács, Matos Pincék) borbemutatói, látogatások az 1250(!) pincéből létrejött Hajósi Pincefaluban, valamint a Cabernet Borturisztikai Látogatóközpontban, mely részletes tárlattal informál a hajósi svábok 1700-as évekbeli betelepüléséről, életéről.

A szerb vendégek (Brindza, Ralevic,Vinic Vinaria) a Bajai Borvidékkel határos a szerbiai Telecskai dombvidék szőlőültetvényein termelt, ugyancsak igényes boraikat hozták el, s mutatták be. Bár ott dombvidéknek nevezik, a mi fogalmaink szerint legfeljebb enyhe lejtésű alföldi hátságnak tekinthetjük a 110-120 m tengerszint feletti magasságával. Klimatikus adottságai hasonlatosak a Hajós–Bajai Borvidékünk klímájához, talaja pedig Bácskára jellemző, felszíni rétegeiben magas táperővel bíró lösz, homokos lösz. Agroökológiai szempontból a két terület tökéletes egységet képez, melyet a trianoni határ választott ketté.

Termesztett fajtáik megegyeznek a nálunk ismert világfajtákkal, de bemutatták egy különleges likőrborukat is (Vrzole Bermetto), mely még a Monarchia idejében született recept alapján készül! A kötetlen, felszabadult, többnyire magyarul, néha tolmácsolással folyó magánbeszélgetésekből kiderültek gondjaik is: a klímaváltozás kihívásai, új kártevők a szőlőben, a minőségi borfogyasztás visszaszorulása. Kiemelték az ottani söripar nagy reklámkampányokkal megtámogatott folyamatos térhódítását, mely bizony a bortermelőknek komoly értékesítési gondokat okoz.

A rendezvényen a szerb és magyar Borlovagrendek által aláírt Együttműködési szerződés új lehetőségek, kapcsolatok megnyitását biztosítja mindkét fél számára. A hazai borfogyasztók táborából akik kíváncsiak arra is, hogy a poharukba kerülő bor melyik termőtájon, ki által, milyen körülmények között született, izgalmas kalandozást kínálhat a Hajós–Bajai borvidéken és a közeli Telecskai dombvidéken szerb borászok által termelt produktumok összehasonlítása, pincészeteik közelebbi megismerése.

(Szöveg: Toth László, fotók: Enese Beáta)