Megkezdődött a 41. Országos Borverseny

A borászok kiválóan alkalmazkodnak a változásokhoz, úttörői a mezőgazdasági újításoknak, és utat mutatnak az egész magyar agrárium számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 41. Országos Borverseny megnyitóján.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy a borászok számíthatnak az agrárkormányzat együttműködésére és segítségére. Példaként említette, hogy az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány okozta nehézségek kezelésére 2,1 milliárd forint gyorstámogatást nyújtottak a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelők részére, tavaly pedig további 1,5 milliárd forint támogatási keretet biztosított a kormány ugyanerre a célra. Ezt egészítette ki a zöldszüreti intézkedés és a lepárlási támogatás is – tette hozzá.

A tárcavezető kiemelte, az ágazat egyik legnagyobb forrását a borászati gépek és technológiai berendezések beszerzésére fókuszáló támogatások jelentik, amelyek eddig már meghaladták a 23 milliárd forintot. Kifejtette, ősztől ismét lehet majd egyéni tervet benyújtani szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatására.

Nagy István hozzátette, reményeink szerint minőségi előrelépést jelent az ágazat életében az új borpiaci szabályozás is, amely a hatósági eljárások újragondolásával és elektronikus ügyintézési lehetőséggel segíti az ágazat adminisztrációs terheinek csökkentését. Az elektronikus ügyintézés lehetősége 2023. február 1-jétől nyílhat meg. Kötelezővé ugyanakkor csak később, várhatóan jövő augusztustól válik, és csak a nagyobb ültetvényeket használó, nagyobb piaci szereplők számára – hangsúlyozta a tárcavezető.

A miniszter kitért arra is, hogy a kormányzati segítségnyújtás mellett szükség van az ágazati összefogás erősítésére, a minőség folyamatos javítására, a versengés mellett az együttműködésre, valamint eredményes bormarketing-programok végrehajtására. Nagy István elmondta, üdvözlendő a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának azon kezdeményezése, amely a közösségi bormarketing erősítését szolgálja. Az itthon előállított és forgalomba hozni kívánt borászati termékek után literenként fizetendő egy forintos járulék teremti meg ennek az alapját, amely további 70%-os támogatási forrás kiegészítésével éves szinten csaknem 1 milliárd forintos bormarketing keretet biztosít az ágazat számára – hívta fel a figyelmet a miniszter.

(Forrás: AM Sajtóiroda, fotó: Pelsőczy Csaba)