Berajzolták a szőlőhajtásokat a Szőlő Jövésnek Könyvébe Kőszegen Szent György napján, pénteken – közölte a Jurisics Vár és Művelődési Központ igazgatója, a rendezvény főszervezője.
Pócza Zoltán elmondta: az idei hajtások kisebbek, fejletlenebbek mint a tavalyiak, de ez „nem szegi kedvét” a helyi gazdáknak, hiszen tapasztalatuk és a könyv bejegyzéseinek tanúsága szerint ettől még lehet jó a termés, ha a következő hetekben kedvez az időjárás, például a fagyok elkerülik az ültetvényeket.
A helyi szőlőtermelők a reggeli órákban metszették le a hajtásokat nevezetes dűlőkben, a Chernel utcai várfalnál megkoszorúzták a város díszpolgárainak sírját, majd a Borok Házától zenés menet indult a Jurisics térre, ahol ünnepélyes keretek között bemutatták a szőlőmintákat a polgármesternek.
A program a Jurisics-vár lovagtermében folytatódott, ahol berajzolták a hajtásokat a Szőlő Jövésnek Könyvébe. Az első könyvet 1740-ben a városi tanács rendeletére nyitották.
Az eredeti könyv 1991-ben betelt, ekkor testvérvárosától, a német Vaihningen an der Enztől kapott egy díszes kötetet ajándékba Kőszeg, azóta ebbe rajzolják a hajtásokat.
A rendezvénysorozat részeként a bortermeléssel és környezetvédelemmel kapcsolatos szakmai konferenciát, valamint Vas vármegyei és nemzetközi borversenyt is tartottak az elmúlt napokban Kőszegen.
(Forrás: MTI)

