Október első hétvégéjén rendezik a Szüreti Napokat Tokajban

Tokaj, 2023. október 24. A Jézus szíve római katolikus templom és a Bacchus-kút Tokajban 2023. október 24-én. Az elmúlt héten Tokajt választotta a világ legjobb kiemelt települései közé az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO). Az alapításának 950. évét ünneplõ város 5 földrész mintegy 260 településével versengve nyerte el a Best Tourism Villages of 2023-díjat. A rangos nemzetközi díj elismerése az eddigi felújításoknak, és mozgatórugója a további, történelmi léptékû turisztikai fejlesztéseknek, melyek célja, hogy hazánk egyik legkedveltebb célpontjává váljon a világörökségi borvidék és a tokaji aszú névadó települése. MTI/Czeglédi Zsolt

Nyitott pincék, dűlőtúrák és kulturális események várják az érdeklődőket október 3. és 5. között a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokon, Magyarország egyik legrégebbi szüreti fesztiválján – közölték a szervezők.

Azt írták, az 1932 óta megtartott rendezvény helyszíne idén a Tokaj Fesztiválkatlan, de a település számos pontján is programokkal készülnek a hétvégén. Többek között a Tokaj-Hegyalja Egyetem mezőgazdasági technikumában szombaton egész napos szüreti kavalkáddal várják a látogatókat és a Tokaji Borászok Asztaltársasága is dűlőtúrákat szervez ezen a napon. Emellett egész hétvégén nyitott pincék és kulturális események színesítik a programot, a fesztivál helyszínei között pedig városnéző sétavonat és elektromos kisbusz is közlekedik.

A fesztivál célja, hogy a tokaji borvidék hagyományait, értékeit és kulturális sokszínűségét bemutassák a nagyközönségnek. A rendezvény fő helyszínén borudvarral és a gasztrosétánnyal is készülnek, a kínálatot kézműves vásárral, mesterségek utcájával és családi programokkal egészítik ki.

A fesztivál egyik leglátványosabb eseménye a szombat délutáni szüreti felvonulás, a színes menetben mazsorettek, borlovagok, hagyományőrzők, lovasok és feldíszített járművek vonulnak végig a város utcáin. Ezt követően rendezik meg a szőlőösszeadási ceremóniát, amely során a világörökségi borvidék polgármesterei jelképesen egyesítik településeik termését. Az ebből készülő Polgármesterek bora a hagyományt és az összetartozást szimbolizálja, a bor kereskedelmi forgalomba nem kerül, csak reprezentációs célokat szolgál.

A fesztiválhangulatról pénteken Dzsúdló, szombaton pedig ByeAlex és a Slepp gondoskodik, mellettük DJ-k és más fellépők is szórakoztatják a közönséget. Vasárnap a családosoknak kedveznek, amikor az Alma Együttes és Brandnyúl lép fel.

(Forrás: MTI, fotó: Czeglédi Zsolt)