Elhunyt Tiffán Zsolt

Elhunyt Tiffán Zsolt borász, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, az édesapja által alapított Tiffán Birtok és Pincészet ügyvezető igazgatója.

Tiffán Zsolt Mohácson született, 1965-ben. A kaposvári főiskola elvégzése után 1995-ig testnevelést tanított a villányi általános iskolában. A rendszerváltás lendülete elsodorta a borszakmától, úgy érezte, tehetségét és ügyszeretetét az egész országért való cselekvés lehetősége jobban motiválja. A Fideszbe 1998-ban lépett be, 2004-től a Baranya megyei választmány elnöke volt. A 2010-es választáson Baranya megye 6. számú országos egyéni választókerületében a Fidesz-KDNP színeiben nyert országgyűlési mandátumot. 2012-től a 2014-es helyhatósági választásig a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke volt.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2012-ben döntött az Ős-Dráva Program indításáról, amelynek irányítását Tiffán Zsoltra bízták. Az Ormánságban élők életkörülményeinek rendszerszintű javítását már 2010-es választási programjában célként tűzte ki a Fidesz, a program végül 25 milliárd forintos költségvetéssel rajtolt.

A közvetlenségéről és szókimondásáról is ismert politikus 2017-ben távozott a közéletből, amikor is lemondott a Fidesz szigetvári választókerületi posztjáról, s eldöntötte, hogy nem indul a 2018-as választáson.

A háromgyermekes édesapa 2021-ben megnyitotta az Elysium bisztrót Pécsen, a hely minden részletében az ő ízlése és gondoskodása tükröződött – a bútoroktól kezdve a képekig –, az étel- és italkínálatban pedig saját borászati öröksége kapott központi szerepet. Emellett a villányi családi borászatukban ügyvezető igazgatóként tevékenykedett.

(DTI – MTI)