A Sarki Róka Borháznál jártunk

Egy frappáns nevű 7,5 hektáros kisbirtok Lesencefalu mellett, a tanúhegyek szomszédságában. A Balatonalmádiban, november végén megrendezett Ősszel is Balaton 3 sétáló borkóstolónk egyik résztvevője volt Miklovicz Zoltán, a Sarki Róka Borház tulajdonosa, borásza. 1976 óta Lesencefalu ad otthont a családi birtokközpontnak, mely folyamatos növekedést, fejlődést tudhat magáénak. 2020-ban megnyithatták Borházukat így a szélesebb körű rendszeres vendéglátásra is lehetőségük adódik.

A borászt a 2024-es év tapasztalatairól kérdeztük

A tartós aszály és a nagyobb számú hőségnap ellenére ültetvényünk jól viselte a megpróbáltatást, a termés minőségét, mennyiségét illetően nincs okom panaszra. A néhány éve telepített új fajtánkat a – Hárslevelűt – idén szüretelhettük először, egy ilyen fiatal ültetvénynek persze nem kedvezett a szárazság.

Több technikai újdonság is bevezetésre került idén a pincészetnél

A legfontosabb talán a 2023-ban vásárolt szüretelő kombájn alkalmazása az idei szüreten. Bár tavaly már ismerkedtünk vele, az igazi bemutatkozás most volt, a gépi megoldás sikeresen debütált. Az önjáró kombájnhoz egy szüretelő kocsi is csatlakozik. A szedést követően a mi esetünkben 15 perc alatt a feldolgozó helységbe kerülhetnek a szemek! Mit mást tehetünk? Ki gondolta volna néhány évtizeddel ezelőtt, hogy a fürtkímélő kézi szedésről munkaerő hiányában le kell mondanunk! A jelenlegi, korszerű szedőgépek kímélik a szemeket, ez mindenesetre megnyugtató tény. Az illat és ízanyagok alig károsulnak tapasztalataim szerint, az esetleg magas levegő hőmérsékletre persze vigyázni kell, azonban e gépekkel nem lehetetlen a gyors éjszakai, vagy kora hajnali szedés sem. A szüretelő kombájn alkalmazásánál nem kedvező, ha rövidek a szőlősorok, így gyakran kell fordulni, továbbá a sorvégi forduláshoz elég szabad tér is kell a meglehetősen nagy gép számára. Kisebb parcelláknál ez gondot okozhat, mert a parcella széleit parlagon kell hagyni, oda szőlő nem telepíthető.

További újításunk – saját fejlesztés eredményeképpen – egy ,,okos” érzékelőkkel kiépített hálózat, mely a kül- és beltérben, tartályokban zajló folyamatokról szolgáltat adatokat, gyors beavatkozásokat tesz lehetővé egy központi vezérlőegységből. Három éve rendelkezünk ISO 9001 –es tanúsítvánnyal, melynek érvényességi területe kiterjed a szőlőművelésre, borelőállításra és vendéglátásra is.

A klímaváltozás kihívásait, negatív hatásait tudják kezelni?

A szüretet már most is korábban kell kezdeni, a szőlő érési folyamataira nagyon oda kell figyelni az adott évjárat hőmérsékleti értékeinek figyelembe vételével. Kérdés, milyen nyarak, időjárási szélsőségek várhatóak a következő években? A munkafolyamatok szélesebb körű gépesítését kikerülhetetlennek tartom. Példának hozhatom: a nagyon fontos zöldmunkákat 38-40 fokos tűző napon nem lehet emberi erővel elvégezni. Erre gépet használok. Ugyanezzel a géppel a nyugalmi időszakban előmetszést végzünk, melyet ugyan kézi metszéssel korrigálunk, de így ennek időigénye csak a fele annak mintha a teljes birtokot csak kézzel metszenénk!

A vendéglátás területén borházunk 30 (későbbiekben pedig 50) fő kulturált fogadására, színvonalas kiszolgálására már felkészült. Már az alapításkor elhatároztuk, hogy a minőségi borfogyasztás népszerűsítése mellett különböző művészeti produkciók bemutatásával is foglalkozni fogunk. Mindenképpen szerettünk volna – itt, a Keszthelyi hegység és a tanúhegyek övezte tájban – valamennyit átmenteni a nyári ,,Balaton vonzerőből” az év többi hónapjaira is. Ennek jegyében az elmúlt négy évben több kulturális eseményt is szerveztünk. Rendszeresen tartunk a környék történelmét bemutató esteket, de volt már nálunk kamaraszínházi előadás, fotó ill. festmény kiállítás, s nyaranta zenei produkcióknak is otthont adunk. Egész évben érdemes figyelni a Sarki Róka Borház programjaira!

Milyennek látja a borvidék helyzetét?

A munkaerőhiány nagy gondot okoz, de probléma nemcsak nálunk jelentkezett, hanem más borvidékeken is. Főként a komolyabb feladatokkal is megbízható, felelősséggel tevékenykedő munkáskézből van nagy hiány. A bor árát alacsonynak tartom, aminek a fogyasztó bizonyára örül, de a termelőnek ebből kell megélnie! Jelentős mennyiségű szőlőt is értékesítünk évről évre, de a helyzeten az sem javít, mert a szőlő felvásárlási ára ugyancsak alacsony. A jövőre nézve, ha a helyzet engedi a folyóbor eladás mellett felfuttatnám a palackos értékesítést – mely jelenleg csak 3-4000 palack évente – valamint bővíteni tervezzük a bag in box kiszerelés szélesebb körű bevezetését is.

(Tóth László, fotó: Bozzai Attila, Sarki Róka)