A Balatonfüredi Borok Versenyére idén lapunkat is meghívták, a borverseny május 10-én a Hotel Annabellában zajlott. A megmérettetésre kb. 320 minta érkezett, amelyet tíz -átlagosan 5-6 fős- bizottságban bíráltunk el. A bizottságok javarészt a Balaton Borrégió termelőiből álltak, hiszen ők jól ismerik a helyi borstílusokat.
A versenyt idén 33. alkalommal rendezték meg, amelynek elnöke prof.dr.habil Kállay Miklós volt. A professzor emeritus 25 éven keresztül állt a borverseny élén, majd átadta a stafétabotot tanítványának, Nyitrainé dr. Sárdy Diánának, a MATE Budai Campus főigazgatójának. A borokat 100 pontos bírálati rendszerben bíráltuk el. A verseny elnöke felhívta rá a figyelmet, hogy ma a Balatonfüredi Borok versenyén már nem az a kérdés, hogy van-e technológiai hibája vagy nincs az adott bornak, hanem az, hogy mennyire szép a tétel, ilyenkor nüanszok választják el egymástól ezeket a borokat.
Baloghné Király Mónika, a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség – a verseny operatív lebonyolításáért felelő szervezet- elnöke lapunknak elmondta, hogy az év Bortermelője Balatonfüreden díjat minden évben az adott év borversenyének öt legeredményesebb borából számítják ki. A 2023-as évjárat nagyon szép volt, ez a bírált borok minőségében is megmutatkozott. Ahol nem volt természeti csapás pl jégkár, és ahol jelen volt a gazda a szőlőben, ott nem merült fel különösebb probléma. Ahol viszont nem volt jelen a termelő és nem tudta az okszerű növényvédelmet alkalmazni, ott elvitte a termést a lisztharmat vagy a peronoszpóra. A jó bor tehát adott, a mennyiség mellett a minőség is szép lett 2023-ban. A borversenyen legalább 70 pontot elért tételeket a Balatonfüredi Borheteken is megkóstolhatják a vendégek augusztus 8 és szeptember 1. között. Mindemellett pedig távlati céluk a négy évszakos Balaton megteremtése.
BZs.